Hírek

Új pályázatok segítik a vidékfejlesztést és az agrárberuházásokat

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg, legkorábban a külterületi utak felújítását elősegítő kiírás – mondta Szigeti Szabolcs, közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, csütörtökön, Jánoshalmán.

A helyettes államtitkár a Bács-Kiskun vármegyei NAK, a MAGOSZ és a Jánoshalmi Gazdakör Egyesület gazdafórumán ismertette, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében 2027-ig összesen több mint 5300 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből csaknem 2900 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, zöld célú beruházásokra és vidékfejlesztésre. Kiemelte, a pályázatok ütemezetten jelennek meg az idei évben is.

Forrás: Agrárminisztérium / Pelsőczy Csaba

A idei menetrend alapján több felhívást is meghirdetnek, melyek társadalmi egyeztetése már részben vagy teljesen lezajlott. Ilyen például a külterületi utak építésére vonatkozó, a kertészeti üzemek technológiai korszerűsítésére, a rövid ellátási láncokra, a kisüzemek fejlesztésére vagy a fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatására vonatkozó pályázatok. Februárban és márciusban pedig két, öntözésfejlesztéssel kapcsolatos felhívás kérelembenyújtási időszaka is megkezdődik, melyek a kisebb és a komplexebb beruházásokat is támogatják – emelte ki előadásában a Szigeti Szabolcs.

Forrás: Agrárminisztérium / Pelsőczy Csaba

A KAP ST keretein belül tavaly 30 pályázati felhívás jelent meg, mintegy 1200 milliárd forint keretösszeggel. Az agrár beruházások között rendkívül népszerűek voltak a feldolgozó üzemek fejlesztésre kiírt felhívások, valamint az állattartó telepek fejlesztésére meghirdetett kiírások. A feldolgozó üzemek fejlesztése esetében együttesen több mint 760 milliárd forint, míg az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 860 milliárd forint fejlesztési igény érkezett be. A beruházási típusú felhívások mellett megjelentek például az állati génmegőrzést és állatjóléti intézkedést támogató kiírások vagy éppen az erdőgazdálkodók számára megjelentett vagy a Natura 2000 területen gazdálkodók kompenzációs támogatásait szabályozó felhívások is. Mindezek mellett megkapták támogatói okirataikat a Leader Helyi Akciócsoportok is, melyek mentén az első felhívások már meg is jelentek – húzta alá.

Hozzátette, népszerűek a gazdálkodók körében az Agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást támogató programok, az előbbi esetében több mint 1.6 millió hektár területre, míg az utóbbinál mintegy 350 ezer hektár területre igényeltek támogatást.

A pályázatokkal kapcsolatos információk elérhetők a https://kap.gov.hu weboldalon.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés