Hírek

Több mint 3 milliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívás a haltermelőknek

A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti. Ennek részeként a napokban megjelent „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című pályázati felhívás az extenzív akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára biztosít forrást a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének megőrzéséhez – tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az önerőt nem igénylő, vissza nem térítendő forrást nyújtó felhívás célja a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermelés, a természet és a biológiai sokféleség megőrzésének és helyreállításának, illetve a tájképi elemek megóvása érdekében nyújtott szolgáltatásának támogatása.

Fotó: Pixabay

Az elnyerhető támogatás úgy járul hozzá a halgazdálkodási ágazat likviditásához, hogy részlegesen kompenzálja a termelők természet- és környezetvédelmi, a vízgazdálkodási korlátozásokból fakadó hozamkiesését és a termelési költségnövekedést, de a természetvédelmi szempontból fontos fajok populációinak, és a megújuló természeti erőforrások fenntartása érdekében elmaradt vagy kieső jövedelmet is. A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 25-től lesz mód – részletezte az államtitkár.

A támogatás akár már 1 hektáros tóterület esetén igényelhető, feltétele pedig a természetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzésének a felhívás műszaki tartalom szerinti, 5 évre történő vállalása. Az igényelhető támogatási összeg hektáronként és évenként 40 ezer forint. A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek elérhetőek a központi pályázati portálon, a támogatási kérelmek benyújtása az Elektronikus Pályázó, Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK) keresztül lehetséges.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés