Hírek
Természetvédelmi fejlesztések a Hortobágyon
A természetvédelmi fejlesztési források több mint kétharmadát a leromlott állapotú élőhelyek helyreállítására, veszélyeztetett fajok megőrzésére, valamint a rendszeres természetvédelmi kezelés feltételeinek javítására fordítja a kormány – mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Hortobágy községben.

Forrás: Agrárminisztérium / Vermes Tibor
Rácz András A legeltetéshez, mint természetvédelmi célú kezeléshez kapcsolódó infrastrukturális feltételek komplex fejlesztése a Hortobágyi Nonprofit Kft.-nél című projekt nyitórendezvényén kiemelte: a 2022-ben jóváhagyott Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) révén 42 milliárd forint áll rendelkezésre természetvédelmi beruházásokra. E forráskeret felhasználásával 2025-ben 60 kiemelt beruházás megvalósítása indult el, amelyek együttesen közel százezer hektárnyi Natura 2000 területet érintenek.
Rácz András utalt rá, hogy ez szerves folytatása az 2014-2020 közötti fejlesztéseknek, amikor ugyancsak 42 milliárd forint támogatással 109 természetvédelmi beruházás valósult meg, amelyek 180 ezer hektárnyi védett természeti területet és Natura 2000 területet érintettek.

Forrás: Agrárminisztérium / Vermes Tibor
A hortobágyi projekt hárommilliárd forint támogatással, az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint konzorciumi partner bevonásával valósul meg, a magyar szürke szarvasmarha és házi bivaly legeltetésével kezelt több mint hatezer hektár védett területen, 39 hónap alatt. Ebben az időszakban három téli állattartó telep – Kecskés-major, Kungyörgy-major, Darassa-major – és egy gépműhely, az Ohat géptelep újul meg – hangzott el a projektnyitón.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a 3 milliárdos fejlesztésből 2,4 milliárd forintot fordítanak az épületek megújítására, amelynek során fontos szempont a hosszútávú fenntarthatóság mind a környezet, mind a gazdaságos üzemeltetés tekintetében.
A környezetbe való beavatkozás a „szükséges és elégséges” elv alapján történik, szeretnének minőségi épített környezettel hozzájárulni a fejlesztéshez – mutatott rá a helyettes államtitkár, aki az együttműködést nevezte a projekt megvalósítása alapfeltételének.
Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője a hétezer hektáron elterülő Hortobágyot különleges helynek, az állattartó, a legeltetési és a pásztorhagyományokat különleges értéknek, az ott élőket különleges embereknek nevezte. „Itt nem követelőző emberek élnek, mindenki tudja a dolgát”, amit a hely szelleme, a tradíciók folytatása határoznak meg – mondta.
A projektnyitón Budai Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője részletesen is bemutatta a beruházási programot megjegyezve, hogy az állattartó telepek komplex felújítása mellett megújulnak a gulyás szállások is.

Forrás: Agrárminisztérium / Vermes Tibor
A tanácskozás kapcsán emlékeztek meg a Vizes élőhelyek világnapjáról. Rácz András felidézte, hogy 1971-ben kötötték meg a vizes élőhelyek és vízimadarak védelméről szóló Ramsari egyezményt, amelyhez napjainkig már 172 ország csatlakozott. A világon 2,5 millió négyzetkilométeren 2500 „ramsari területet” tartanak nyilván – fűzte hozzá megjegyezve, hogy Magyarország 1979-ben csatlakozott a szervezethez, 29 „ramsari hely” van az országban 260 ezer hektáron.
Az idén a világnap jelmondata a – Vizes élőhelyek és a hagyományos tudás: a vizes élőhelyekhez kötődő kulturális örökség védelme – témakör jól tükrözi a Ramsari egyezmény szellemiségét, ami támogatja a vizes élőhelyek „bölcs hasznosítását”, a vizes ökoszisztémák működésének fenntartását – jelezte Rácz András.
agrotrend.hu / AM Sajtóiroda / MTI
