Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Tehenek okozták egy nő halálát az Alpokban

Tehéncsorda sebzett halálra az osztrák Alpokban egy nőt, aki születésnapi gyalogtúrán vett részt felnőtt gyermekeinek kíséretében – jelentette be csütörtökön az osztrák rendőrség.

A 40 éves helybéli nő, 20 és 23 éves lányai, valamint két kutyájuk a Salzburg közelében fekvő Gastein-völgyben találkoztak össze egy tehéncsordával, amely megtámadta őket. A nő szinte azonnal meghalt. Lányai sérüléseket szenvedtek, de sikerült elmenekülniük és értesíteniük a rendőrséget.

A rendőrségi szóvivő a sajtó kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a két lányt rövid kihallgatás után helikopterrel kórházba szállították, és a szerencsétlenség körülményeit még vizsgálják. A helyszínre érkezett mentőcsapat arra hívta fel figyelmet, hogy a sétálókat kísérő kutyák jelenléte a tehéncsordáknál komoly veszélyt jelent.

Forrás: pixabay.com

Ausztriában nem ez volt az első eset, hogy szarvasmarhacsorda ölt meg embereket. 2014-ben szintén egy osztrák, 2017-ben pedig egy német turistanő halt meg úgy, hogy a kutyáik társaságában sétáltak, amikor rájuk támadtak a tehenek. A német turista esete nagy visszhangot váltott ki, és a halálos sebet okozó tehén tulajdonosát felelősségre vonták, mert nem zárta le a legelőt, továbbá kártérítést kellett fizetnie az áldozat családjának. Az ítéletet azonban később felülvizsgálták, és a kártérítés összegét megfelezték, mert úgy ítélték meg, hogy a német turista felelőssége is megállapítható volt az ügyben.

A két baleset tanulságait levonva az osztrák kormány akkor külön turisztikai útmutatót adott ki, amelyben arra hívták fel a természetjárók figyelmét, hogy tartsák magukat távol a tehéncsordáktól, és ha kutyával vannak, mindig pórázon vezessék az állatokat.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés