Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Talajaink védelme és fenntartható használata a jövő érdekében

Talajaink állapotának meghatározó szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Gödöllőn, a 2024. évi Talajtani Vándorgyűlésen.

Forrás: Agrárminisztérium / Pelsőczy Csaba

A helyettes államtitkár kiemelte, a korábbi támogatási rendszerekkel ellentétben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében megfogalmazott célok közt a vízvédelem mellett kiemelt figyelmet kap a talaj is.

A KAP céljai között hazánk vállalta, hogy 2023-ra, az első támogatási év végére több mint 1 millió hektáron történjen talajkímélő gazdálkodás. Ennek ellenére a mezőgazdasági termelők – a különböző támogatási programokon keresztül – ennek háromszorosát, összesen 3 millió hektár esetében vállalták azt, hogy talajvédelmi szempontból előnyös gazdálkodást folytatnak. Juhász Anikó elmondta, fontos az oktatás, a tudásátadás erősítése és ebben szerepük van az oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek, a Magyar Talajtani Társaság szakmai és kutatási programjainak.

2024-ben zárul a „Talajok évtizede”, amellyel az Nemzetközi Talajtani Unió, az IUSS a talajok fenntartható használatának és védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. Célja, hogy elősegítse a talajok védelmét, a talajminőség javítását és a talajjal kapcsolatos tudományos kutatások támogatását. Ezért idén érdemes számot vetnünk: három nagy feladat áll előttünk – hangsúlyozta Juhász Anikó. A termelők négy természeti erőforrással gazdálkodnak, ezek a víz, a levegő, a biodiverzitás és a talaj. Ebből az első háromnak már van Európai Uniós szabályozása, a talajnak most készül.

A helyettes államtitkár hozzátette, a talaj állapotának felügyeletéről és ellenálló képességéről szóló irányelv javaslatot 2023 nyarán hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság. A tervezet vitája jelenleg is folyamatban van. Kiemelte, kevés olyan szakterület van, mint a talaj, ami az Európai Unióban egy külön kutatási területként jelenik meg, a „Talaj Misszió” keretében. Hazánk uniós elnöksége alatt kiemelt prioritás, hogy a Kelet-Közép-Európai régió 11 tagállama közösen kapjon egy regionális kutatási alapot, és ebben a négy tématerület közül az egyik a talaj legyen. Nagy lehetőség lenne ez a hazai talajtani szakembereknek, hogy célzott források segítségével K+F tevékenységet végezzenek – húzta alá.

A Talajtani Vándorgyűlés háromnapos programja fórumot, lehetőséget biztosít a talajtannal és annak rokontudományaival foglalkozó szakemberek szakmai találkozójára. A rendezvényen szakmai elismeréseket vehettek át a talajtan tudományának legjelentősebb hazai képviselői

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés