Gazdálkodás

Hírek

Szívből köszönjük a gazdák áldozatos munkáját

Az ország mindennapi kenyere biztosított, a test eledele mellett viszont ott kell, hogy legyen a lelki eledel is, az Isten igéje – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap, a Gyulán rendezett Hálaadó Napon.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az Agrárminisztérium által életre hívott Hálaadó Nap kettős célt szolgál: köszönetet mondunk az egész éves termésért és egyben tiszteletünket, hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik azt megtermelték és az asztalunkra tették. A miniszter elmondta, a fontos dolgokat nemcsak Istennel kell kezdeni, de ővele is kell bevégezni. Márpedig a mezőgazdasági munka fontos dolog, ha nem az egyik legfontosabb, hiszen az életünket, a mindennapi kenyerünket jelenti. Ilyenkor megünnepeljük az aratás végét és a szüret lezárását, hálát adunk a termésért. Az új kenyeret és az új bort kézbe venni ugyanis minden évben rendkívüli, áldott pillanat – fűzte hozzá.

Forrás: kormany.hu

Nagy István kitért arra is, hogy Magyarországon nem csupán a mindennapi kenyerünket tudjuk megtermelni, hanem azon felül is. A magyar agrárium teljesítményéért hálával tartozunk a földnek, a gazdák tudásának, akaratának és a Gondviselőnek. Emberé a munka, Istené az áldás – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

agrotrend.hu / Agrárminsztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés