Hírek

Súlyos gazdasági következményei lehetnek az élővilág pusztulásának

Az élővilág védelmének szükségessége, nem csupán etikai, hanem gazdasági szempontból is kiemelten fontos – közölte az Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az ENSZ 16. Biológiai Sokféleség Csúcstalálkozóján, Caliban. A nemzetközi eseményen egy közös szakmai rendezvény keretében mutatták be a Magyar Nemzeti Bank, az Európai Bizottság, az OECD és az agrártárca közös kutatásának eredményeit a biológiai sokféleség csökkenésének pénzügyi kockázatairól.

Forrás: Agrárminisztérium / Pelsőczy Csaba

A tanulmányt ismertető nemzetközi rendezvényen Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a hasonló kutatások nemcsak a gazdasági szektort segítik a pénzügyi kockázatok jobb megragadásában és csökkentésében, hanem a természetvédelem ügyének láthatóságát is növelik, és kézzelfogható tudományos adatokkal támasztják alá annak szükségességét.

Ökrös Oszkár hangsúlyozta, a teljes globális GDP több mint fele a természettől és annak szolgáltatásaitól függ, ezért az élővilágra leselkedő kockázatok egyben pénzügyi veszélyt is jelentenek. Kiemelte, a három szervezet közös tanulmánya szerint az élővilágot sújtó sokkok következtében a GDP akár 4-7%-kal csökkenhet, a nem teljesítő hitelek aránya pedig 1-3%-kal nőhet. A helyettes államtitkár aláhúzta, hogy e felismerés alapján a magyar kormány komolyan veszi a biológiai sokféleség megóvását és a természetvédelem kérdését, ezért hazánk a világon az elsők között fogadta el 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitási Stratégiáját, és az elmúlt tizenöt évben korábban nem látott mértékű természetvédelmi beruházást valósított meg. Ökrös Oszkár kiemelte, hogy Magyarország területének egyötöde védett és a kormányzati beruházok több mint 300 000 hektáron, a védett területek mintegy 15%-án javítottak az élőhelyek állapotán.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés