Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Stratégiai fejlesztések az ivóvízellátás és vízközmű-hálózat terén

A vízügyek területén áthelyeződik a hangsúly a vízkészletekkel való gazdálkodásra a kárelhárításról és -megelőzésről; utóbbiban jelentős eredményt ért el az ágazat, amely 450 milliárdot fordított az elmúlt években a védművek megerősítésére – hangsúlyozta a vízgazdálkodásért felelős államtitkár a Fejér vármegyei Adonyban.

Forrás: pixabay.com

A Duna-parti települések vízellátása az ercsi vízbázis bővítésével, vízbázisváltással című projekt nyitórendezvényén V. Németh Zsolt kijelentette, hogy a beruházás jól szemlélteti a hangsúlyváltást. Elmondta, hogy idén mintegy 200 milliárd forintot fordít az ország a víziközmű ágazatra, ezen belül mintegy 100 milliárdot rekonstrukcióra, mint amilyen a Duna mentén is megvalósul.

Hozzátette, hogy a 13 milliárd forintos projekt keretében napelemparkot is telepítenek, és ezzel a nagyon energiaérzékeny ivóvízellátás költséghatékonyabbá válik.

Az államtitkár kiemelte, hogy az utóbbi években mintegy 1000 milliárdot fordítottak a víziközmű-hálózat fejlesztésére, ezzel a magyar háztartások 95,5 százaléka egészséges vezetékes ivóvízzel ellátott és 83,5 százalékuk szennyvíztisztítással is érintett. Megjegyezte, hogy ez az adat például Horvátországban 88 és 32 százalék, Romániában 75 és 37 százalék, tehát regionális szinten is jól áll Magyarország.

Bóta Györgyi, a DRV Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy jövő év végéig 7 település ivóvízellátása javul a térségben, ahol a vízbázisbővítés és -váltás szükségessé vált, mivel a jelenleg használt ivóvízkút évtizedekkel ezelőtt épült, az azt kiszolgáló műtárgyakkal együtt.

Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az egészséges ivóvíz a lakosság komfortérzete szempontjából meghatározó, ezért köszönetet mondott a fejlesztésért, amely jelentősen javítja a vízellátás minőségét az érintett településeken.

A projekt célja az ercsi vízbázis felhasználásával, a kútsor három kút létesítésével történő bővítésével a térségben található települések – Adony, Beloiannisz, Besnyő, Iváncsa, Kulcs, Pusztaszabolcs, Velence – ivóvízellátásának fejlesztése új vízbázisra való áttéréssel, a vízkezelési kapacitás növelésével és a technológia korszerűsítésével. Megépül 900 méter gerincvezeték, megvalósul a kétirányú nyomásfokozás Velence és Kulcs irányába, valamint új távvezetékek épülnek Kulcs, Velence, Beloiannisz és Besnyő irányába, összesen közel 21 kilométer hosszúságban.

Több településen új nyomásfokozó térszíni gépház és fertőtlenítő létesül, glóbusz- és telephely-rekonstrukció történik, valamint új mennyiségmérő műtárgyat is kiépítenek. A megépülő napelempark teljes egészében képes lesz ellátni a vízhálózat áramigényét.

A fejlesztést az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. konzorciuma valósítja meg. A 100 százalékos támogatási intenzitású projekt fizikai befejezési határideje 2025 vége.

agrotrend.hu / Energiaügyi Minisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés