Hírek
Sokan csak a támogatás reményében telepítettek dióültetvényt
Elég vegyes képet mutat az idei diótermés, vagyis ezt a szezont még sokáig emlegetik majd a termelők és a vásárlók egyaránt. Bár mennyiségben talán megközelítette az idei évet a tavalyi, viszont az aszály hatásai a betakarításnál jelentkeztek igazán. A nyers, héjas dió víztartalma átlagban 10-15, de akár 20 százalékkal is kevesebb volt, mint a megszokott években. Ez a betakarítás során a súlyban is érezhető volt. Az idei év minőségét ráadásul tovább rontotta a dióburokfúró légy, ami az ország egész területén jelen van.
A termelői piacokon élénk a kereslet a dió iránt, viszont nagyon sok a fekete belsejű és nagyon kevés az, ami valóban jó. A termelők szerint időben kell megvásárolni, mert később csak elvétve lehet már kapni hazai dióbelet, amit átlagban 4800 forintért kínálnak, de akár darálva is hozzá lehet jutni. Mivel a hazai kiskertekben továbbra is meghatározó a diófa, ezért sokan nyugdíjkiegészítésként is foglalkoznak az árusításával. A vásárlók nagy része azonban nem biztos, hogy elég információval rendelkezik a dió idei minőségéről, ezért inkább a fehér színűt veszik meg és bizalmatlanok a barna, vagy a fekete belsejű dióval. Ezeket azonban jóval olcsóbban, akár fél áron is kínálják, hiszen a beltartalmi értéke egyáltalán nem rossz.
Gara Miklós, a Boglár-Kertész Kft. ügyvezető igazgatója október végén azt nyilatkozta hírportálunknak, hogy váratlanul ért mindenkit a rossz termés híre és senki nem gondolta volna, hogy ilyen nehezen megoldható probléma elé állítja az idei esztendő a termelőket. Az eddig ismert gnomóniás levélfoltosság, a különböző baktériumok, valamint a dióburok fúrólégy mellé újabb kihívások jelentkeztek, ráadásul egyszerre.
Szabó Péter, a jánkmajtisi Tranzit- Dió Kft. igazgatójais azt erősítette meg, hogy idén kevés diót kínálnak a piacokon az őstermelők.
-Eddig a szatmári térségben nem voltak jellemzők azok a problémák, amelyek most egyszerre jelentkeztek. Ha lecsúszunk a védekezésről, akkor utána már túl sok eszköz nincs a kezünkben, amivel védekezni tudunk. Csak azzal vigasztaljuk magunkat, hogy a diótermesztés iránt megmaradt a kitartása a termelőknek, bár sokan abbahagyták a munkát, pedig ebben a vármegyében van az országban a legtöbb diótelepítés. Növényvédelem nélkül ezért nem lehet jó minőségű diót termeszteni –összegezte Szabó Péter.
Apáti Ferenc, a FruitVeB zöldség-gyümölcs ágazat szakmai szervezetének elnöke szerint nagyon sokat vesztett a hazai dió az eddig jó megítéléséből, ugyanis 2016-ig a magyar dió a prémiumkategóriába tartozott az európai piacokon, a legnagyobb felvásárlóink a németek voltak. Az elnök ma reggel a Kossuth Rádióban azt nyilatkozta: azokban az években 2 és 4 ezer tonna volt a héjasdió exportunk. Akkor következett be egy törés: elsősorban növényvédelmi okok miatt nagyon sok volt a minőségi probléma, ami miatt több német áruházlánc kivette a kínálatból a magyar diót. Utána az exportunk 600-800 tonnára, tehát a negyedére zuhant vissza. Az utóbbi években is folyamatosak az értékesítési problémák, nyomott a dió ára, de ez nem csak azért van, mert exportpiacokat vesztettünk, hanem külföldről és a tengeren túlról olcsóbb ideszállítani a diót, mint amennyiért mi előállítjuk és értékesítjük.
Az elnök szerint ezért el kell érnünk nekünk is a 3-4 tonnás hozamokat ahhoz, hogy az utóbbi években kialakult versenyképességünk helyreálljon a hazai piacon. A hazai dió termőterület megközelíti a 9 ezer hektárt, de az ültetvények többségét nem azért telepítették, hogy azon valós árutermelés történjen, hanem valamivel hasznosítani szeretnék a területet a támogatás igénylésének reményében.
–Egész jó területalapú támogatás jöhet össze, ha valaki beszáll az AKG-programba, vagy az ökoátállást választja. Nagyon sokan azért telepítettek diót, mert nem láttak jobb hasznosítási alternatívát a földterületeiknek. Azért, hogy egy dióültetvénynek látszó valamit tartsanak fenn és arra támogatást igényeljenek, az jobb üzletnek tűnt, mint gabona-, vagy olajos növényt termeszteni. Van szerencsére nagyon sok tisztességes és európai léptékben is versenyképes diótermelőnk, hiszen a dió az egyik olyan kultúra, amit alapvetően a támogatások igénylése miatt telepítettek. Ezért akinek csak az a célja, hogy fenntartson egy ültetvénynek látszó objektumot a támogatások igénylése céljából, az alacsony beruházási és fenntartási költségekkel ezt képes megtenni – ez az egyik oka annak, hogy a diótermőterület jelentősen növekedett az elmúlt években, tehát nem a jövedelmezőség javulása eredményezte ezt a folyamatot –nyilatkozta Apáti Ferenc.
agrotrend.hu / novenyvedoszer.hu