Hírek

Sok kisvállalkozás maradhat le az alanyi mentességről, ha nem lép időben

Jöhet a 34 milliós határ? Az adószakértő szerint ez lenne következő lépés. Az alanyi áfamentesség összeghatára január 1-jétől 18 millió forintra emelkedett, de a vállalkozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell, ha élni akarnak a lehetőséggel. Csongár Gábor adószakértő szerint sokan nem tudják, hogy a korábban kiállított áfás számlákat módosítani kell, és érdemes február 28-ig megtenni a bejelentést a NAV felé. A szakértő úgy véli, a következő években akár – 400 forintos euró árfolyammal számolva – 34 millió forintra is nőhet az értékhatár, ugyanis 85 ezer euró lett az Unió által megengedett alanyi adómentes értékhatár, eddig nyújtózkodhatnának a tagállamok.

Forrás: Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft.

2025. január elsejétől a korábbi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség felső határa. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek tavalyi és idei teljesítési dátummal kiállított számláinak nettó értéke nem haladja meg ezt az összeget, nem terheli forgalmi adó (áfa) az értékesítéseit. Ez vonatkozik termékekre és szolgáltatásokra is.  A lehetőség azonban nem automatikus, mert nyilatkozniuk kell a vállalkozóknak, ha szeretnék, hogy rájuk is vonatkozzon az új értékhatárral kapcsolatos szabályozás. Ezt február 28-ig lehet megtenni a NAV-nak megküldött nyilatkozattal.

Eddig mintegy 830 ezer vállalkozás (egyéni vállalkozók, társas vállalkozások stb.) választották az alanyi adómentes formát.  Idéntől azonban becslések szerint újabb 30 ezer kisvállalkozás számára nyílik meg a lehetőség – ezek azok, akik tavaly nettó 12 milliónál többet, de 18 milliónál kevesebbet számláztak a teljesítési dátumot figyelembe véve, illetve hasonló összeghatárt terveztek 2025-re.

Vevőknek is, vállalkozásoknak is kedvező az új szabály

„A kisvállalkozásoknak kedvez ez a szabály, főleg azoknak, akik magánszemélyeknek értékesítenek. A cégek ötven százalékos plusz keretet kaptak az áfa nélküli értékesítésre. Ez hatalmas lehetőség, hiszen a nagyoknál kedvezőbb árral tudnak szolgáltatni. Míg egy nagyobb bevételű vállalkozásnál pl. a magánszemély vevőnek ki kell fizetnie az áfát, egy olyan kisvállalkozásnál, amelyre érvényes a szabályozás, a magánszemélyek is olcsóbban (áfa nélküli áron) vásárolhatnak” – emelte ki Csongár Gábor, az Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. tulajdonosa, okleveles forgalmiadó-szakértő.

Mivel a szabály visszamenőlegesen 2025. január 1-vel él, ezért a korábban kibocsájtott számlákat módosítaniuk kell azoknak, akik kérik, hogy rájuk is vonatkozzon.

„Az eredetileg kiállított százalékos adókulcs használata helyett az alanyi adómentességet választó cégeknek újból ki kell állítani a számlákat, az alanyi mentes megjelöléssel. Az adómentesség választásától számított ésszerű határidőn belül, jellemzően nyolc napon belül kell ezeket a számlamódosításokat elvégezni” – hívta fel a figyelmet az adótanácsadó. Csongár Gábor javaslata szerint érdemes minél előbb megtenni a NAV-nak a nyilatkozatot.

Akik pedig idén kezdik vállalkozásukat és megfelelnek az alanyi adómentesség szabályainak, időarányosan vehetik igénybe a lehetőséget.

Nem csak a katások örülhetnek

Az adótanácsadó kiemelte, hogy a szabályozás vonatkozik az összes egyéni vállalkozóra, így nem csak a katás vállalkozók választhatják az alanyi adómentességet 18 millió forintos értékhatárig, hanem az átalányadózók, vállalkozói személyi jövedelemadó szerint adózó egyéni vállalkozók, valamint a társas vállalkozások is nyilatkozhatnak áfamentességükről, ha megfelelnek az ezzel kapcsolatos előírásoknak.

A külföldön értékesítő kisvállalkozások számára is él a lehetőség

Csongár Gábor szerint– aki nem csak adószakértő, hanem közgazdász is – hazánkban is megfontolandó, hogy az elkövetkezendő években még tovább emelkedjen az alanyi adómentes értékhatár, 34 millió forintra.  Hozzátette, hogy az EU-ban tagállami hatáskör az alanyi adómentes összeghatár megállapítása, maximum 85 ezer euróig emelhetnék meg, ha akarnák, ez jelenleg nagyjából 34 millió forint.

„Arra még felhívnám a kisvállalkozások figyelmét, hogy szintén január elsejétől lehetővé vált az uniós adómentesség. Ez azt jelenti, hogy azok a kisvállalkozások, amelyek olyan tagállamban értékesítenek, ahol hasonló alanyi adómentességi szabályok vannak, mint Magyarországon, itthonról külföldre 100 ezer euró összbevételi értékhatárig tudnak értékesíteni vagy szolgáltatást nyújtani alanyi adómentesen” – ismertette a kevésbé ismert szabályozást az adószakértő.

agrotrend.hu /  Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft.

Tovább olvasom

Támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés