Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Romlott hús lapult a kisteherautóban

Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.

Szegedről Budapestre tartott egy magyar kisteherautó, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A pénzügyőr járőrök az M5-ös autópályáról kísérték le ellenőrizni. A kontroll során kiderült, hogy a jármű súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint 5 tonna.

Forrás: pxhere.com

A pénzügyőrök átvizsgálták a furgon rakterét, ahol 2587 kilogramm csontos csirkemell volt betárolva. Kiderült az is, hogy a hűtőberendezés nem volt bekapcsolva és a jármű hőmérője 21,5 Celsius-fokot mutatott. A járőrök azonnal értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársait, akik elrendelték a húsok zár alá vételét és megsemmisítését.

A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után.

A túlsúly miatt közigazgatási eljárást indítottak a szabálytalankodóval szemben, aki több mint félmillió forint bírságra is számíthat – áll a közleményben.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés