Hírek

Románia engedélyhez köti és korlátozza egyes mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából és Moldovából

Románia egyrészt engedélyhez köti, másrészt csak a hazai gazdálkodóknak és feldolgozóknak teszi lehetővé a gabona és más mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából és Moldovából – jelentette be Florin Barbu agrárminiszter szerdán közösségi oldalán.

A tárcavezető szerint a bukaresti kormány sürgősségi rendeletet készül erről elfogadni, amelynek tervezetét a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium (MADR) honlapján bocsátották közvitára.

“Amint ígértük, megvédjük a román termést és a román gazdák munkáját” – tette hozzá a miniszter.

Forrás: pxhere.com

A tervezet szerint a korlátozás az Ukrajnából vagy Moldovából származó búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti, és ezek behozatalára olyan, Romániában bejegyzett vállalkozások igényelhetnek importengedélyt a MADR-től, amelyek étolajgyártással, malomipari termékek előállításával, állattenyésztéssel, vagy takarmánykészítéssel foglalkoznak.

A sürgősségi kormányrendelet indoklása szerint az orosz fekete-tengeri blokád miatt kerülő útvonalakra kényszerült ukrán gabona- és olajnövény-kivitel 65 százaléka Románián haladt keresztül, és az utóbbi másfél évben (2022. márciusa óta) elérte a 29 millió tonnát.

Bár az EU “szolidaritási folyosóin” érkező mezőgazdasági termékeket elvileg más uniós vagy EU-n kívüli országoknak szánták, az ezekre az árukra adott ideiglenes vámmentesség lehetővé tette, hogy jelentős mennyiséget már Romániában értékesítsenek. Ez súlyos piaci zavarokat okozott, leverte a gabonafélék és olajos növények felvásárlási árát, megdrágította a szállítást, ami miatt a romániai gazdák 45 százaléka fizetésképtelenné vált – mutat rá a román mezőgazdasági tárca.

A MADR tervezete szerint az exportkorlátozás megsértése kihágásnak, bizonyos feltételek mellett pedig bűncselekménynek minősül, amiért 200 ezer lejig (15,6 millió forint) terjedő pénzbírság, illetve egytől három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Bár a jogszabály tervezete nem tér ki arra, miért korlátozzák a Moldovából érkező mezőgazdasági termékek behozatalát, a román gazdálkodók egyesülete korábban arra panaszkodott, hogy egyes ukrán exportőrök a mezőgazdasági termékek korábbi uniós importtilalmát is kijátszották, és moldovai áruként küldték Romániába az ukrán búzát és repcét.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés