Hírek
Pusztaszer új polgármestere agrármérnökként lépett új hivatásába
A június 9-ei önkormányzati választáson Máté Gábor nem indult újra a pusztaszeri polgármesteri székért. A helybeliek pedig az öt jelölt közül a 2014 óta a községben élő, családot alapító, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnököt, a kormánypártok színeiben induló Ocskó-Almási Anitát választották polgármesterré.
A polgármester-választást a Fidesz-KDNP színeiben induló Ocskó-Almási Anita nyerte Pusztaszeren. 2014 óta él a községben, akkor költözött a szomszédos Pálmonostoráról férjéhez és 2016-ban megszületett Tamás fiuk. Az új faluvezető, aki októberben veszi át a stafétát Máté Gábortól, 2014-ben a SZTE-n szerzett gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki diplomát.

Fotó: Imre Péter/delmagyar.hu
Korábban édesapám, Almási Ferenc gazdaságában dolgoztam, jelenlegi, férjemmel közös vállalkozásunkban növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és kereskedelemmel is foglalkozunk, illetve én szaktanácsadóként is működtem, otthonról home office jelleggel – mondta magáról Anita. Pusztaszer közéletébe hamar bekapcsolódott: tagja az iskolai szülői munkaközösségnek és idén rendezi meg a 3. traktoros találkozót.
Mindig is a szívemen viseltem a település sorsát, és többen megkerestek, hogy induljak a választáson. Átgondoltam, mit tehetnék Pusztaszerért felhasználva szakmai tudásomat és kapcsolataimat, és igent mondtam. Valamint eddig is sokat dolgoztam pályázatokkal, ami segítségemre lesz, lehet a polgármesteri feladatok ellátásában. Mindig igyekeztem minden lehetőséget kihasználni – jegyezte meg.
Terveiről is faggattuk Ocskó-Almási Anitát, aki elmondta: fontosnak tartja az utcák, beleértve a munkástelepieket is, aszfaltozását, mindet szilárd burkolatúvá akarja tenni az 5 éves ciklusban, de a külterületi utak karbantartásáról sem feledkezik meg.
Bankautomatára is szüksége van a lakosoknak, és megfelelő, színvonalas szórakozási lehetőség kell fiataljainknak, például csocsóval, biliárddal, zenével, erre a célra a központban található, Kossuth utcai egykori imaházat alakíthatnánk át. Bőven kellene rá költeni. De műfüves focipályára is lenne igény – sorolta. Ami jól működik – például a beiskolázási támogatás, a szociális tűzifa, a közmunka- és a diákmunkaprogram –, az természetesen menne tovább.
Még két lényeges dolgot említek: az előforduló lopások miatt fel kell szerelni kamerákkal a temetőt, és szeretném beindítani a tanyagondnoki szolgálatot, ez szükséges, 60-70 tanyán élnek emberek, köztük idősek – zárta gondolatait Ocskó-Almási Anita.
agrotrend.hu / delmagyar.hu
Fókuszban
Csökkentek az adminisztratív feladatok az eGN-ben
2026. január 5-én elfogadásra került a gazdálkodók adminisztratív feladatainak mérséklése érdekében módosított, 2026-os évre vonatkozó csökkentett adattartalmú Gazdálkodási Napló formanyomtatvány....
Újra felbukkantak a tűzifa csalók
Ismét megjelentek a tűzifa csalók. Ezúttal egy Nagykovácsi tűzifaárus cég nevével visszaélve próbáltak a vásárlók bizalmába férkőzni. Az érintett cég...
Nagy István: senkit sem hagyunk az út szélén a Bászna Gabona Zrt. csődje után
Senkit sem hagynak az út szélén, számíthatnak a kormány segítségére a Bászna Gabona Zrt. csődjének károsult gazdái, kis- és közepes...
Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026
Az intenzív változások korát éljük. Bármilyen fórumot nézünk, olvasunk, minden arról szól, mennyire megváltozott klímánk, mennyire eltolódott éghajlatunk, mekkora állagromlást...
Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Varga István
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Göcző Mátyás interjú
Ki korán kel, annak kávé kell
Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem
50 év tapasztalat és globális jelenlét – jubileumi beszélgetés a Fliegl Kft.-nél
Ingyenes, nyolcrészes ChatGPT-képzést indított a VOSZ
Vizsgálat indult a Bászna Gabona Zrt. ügyében, a kormány segít a gazdáknak
Növényvédelmi kezelések adatszolgáltatásának elmulasztása támogatásvesztéssel járhat
Ágazati körkép, jövedelmezőség és kihívások a hazai állattenyésztésben
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
