A néphagyomány szerint február 19-én, Zsuzsanna napján megszólalnak a mezei pacsirták, jelezve, hogy itt a kikelet. Idén azonban váratnak magukra, egyelőre csak egészen kis számban tértek...
Huszonkilenc somogyi gazda, polgármester és vadásztársasági elnök adott ki közös nyilatkozatot az erdőket felszántó illegális motorosok miatt. Ugyanis egyre gyakoribb az illegális terepjárós, quad- és terepmotoros...
Reggel erősen felhős, párás, több helyen ködös idő lesz, majd délelőtt, délben felszakadozik, csökken a felhőzet, feloszlik a köd, és hosszabb időre kisüt a nap. Kezdetben...
89 mentett, rőt koraidenevér érkezett a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tiszaugi denevértornyába - köztük egy budapesti házfelújítás során talált, 68 fős kolónia is. A védett állatok...
A hazai vetőmag-előállításban mérföldkőnek számító beruházásról Sándorfy András, a cégcsoport két meghatározó tagjának – az Elitmag Kft.-nek és a Bázismag Kft.-nek – az ügyvezetője állítja: az...
Budapest és Balaton után az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává válhat a Tokaj-Zemplén térség. A régió fejlesztéséről egyezettem Wáberer Györggyel, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal....
Országos programmá bővítené az agrártárca az iskolai komposztálók felállítását, ezzel is bővítve a gyerekek tanteremben szerzett ismereteit. Nagy István agrárminiszter a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola...
Fokozatosan hígul a Romániából csütörtök hajnalban a Szamoson át érkezett szennyezés - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-t.
A tavalyi, hatalmas károkat okozó madárinfluenza-járvány és az eddigi hatósági ellenőrzések tapasztalatait levonva, még nagyobb szigorral folytatódik a hazai baromfitartóknál a járványvédelmi szabályok, jogszabályi kötelezettségek betartásának...
Meghalt 110, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3093 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.