A viszonylag kis testű aranysakál még a vaddisznómalacot is elkapja, és kedvelt élőhelye a Kis-Balaton és a Balatontól délre eső területek.
Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján ismertetik a következő egy hét oltási programját.
Hogy miért ajánlatos hazai csirkét fogyasztani? Például mert olyan biztonságos, korszerű és ellenőrzött körülmények között kerül feldolgozásra, mint ahogy a kisvárdai Master Good üzemében, ami nemcsak...
A Körös-Maros Nemzeti Park tájaira megérkeztek a vonuló énekes, parti- és ragadozó madarak első, visszatérő, illetve átvonuló csapatai. Mindez azt jelzi, hogy visszavonhatatlanul közeleg a tavasz.
A Kubai Köztársaság is csökkentené élelmiszer-ellátásának nemzetközi kitettségét, ezért agrár-élelmiszeriparának fejlesztéséhez segítséget kért Magyarországtól, a magyar szakemberektől – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Szerdán már igen húzós árakkal leszünk kénytelenek megismerkedni.
Erre a növényre eddig a percig egy szükséges rosszként, gazolnivalóként gondoltál, szinte biztosan. Eddig! Ez a cikk után bizonyára másként fogsz vélekedni róla!
Egy 18 méter hosszú és körülbelül 40 tonna súlyú nagy ámbráscetet találtak holtan a kínai Talienben, a Sárga-tenger Pekinghez legközelebb eső öble, a Pohaj-tenger sekély part...
A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon. Sokak számára ez talán meglepő, pedig...
A kézműves sörökkel foglalkozó gyártókon, amelyek nem jutnak be a nagy láncokba, ez persze nem segít. A nyitás után viszont minden megváltozhat, feltéve, hogy a legkisebbek-legjobbak...