A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről – jelentette ki...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kiáll az ukrán importtilalom fenntartása mellett. A két szervezet szerint ugyanis – bár az Európai...
A Szupermenta programban 13 horgásztavat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzéseken azonnali hatósági intézkedést indokoló problémát nem tártak fel. Ugyanakkor egy horgásztó üzemeltetője...
A tíz hazai nemzeti parkban megvalósuló európai uniós fejlesztések mára az állami természetvédelem legfontosabb eszközei közé tartoznak, segítségükkel nemcsak élőhelyeket állítanak helyre és fajokat védenek meg,...
1950. november 7-én adták át a forgalomnak a legfiatalabb budapesti közforgalmú Duna-hidat, az Óbudát Angyalfölddel összekötő Árpád hidat. Ezen a helyen már a római korban is...
Szó szerint a hamvaiból éledt újjá a legnagyobb hazai gesztenyefeldolgozó, a Sarkpont Zrt. Kadarkút-Vótapusztán található gyára. Az üzemet tűzvész pusztította el idén március 27-én, amelyben nemcsak...
Ezreket vonzott vidékre a – kísérleti jelleggel – 5 térségben megrendezett programsorozat, amelyben az érdeklődők bepillantást nyertek a növénytermesztő és állattartó gazdák életébe, megtanulhattak hagyományos főzési...
Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak az extrém időjárási jelenségek, az aszályos időszakok és a szabadtéri tűzesetek Magyarországon és egész Európában. A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara, a...
Bár Ukrajna a világ egyik legnagyobb termesztője, belföldi feldolgozóiparának kapacitása jelenleg elhanyagolható, és a piac roppant hektikus – ezen kíván változtatni az új gigaberuházás. Az ukrán...
Az Európai Bizottság olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek az EU mezőgazdasági termékeit népszerűsítik mind az Európai Unión belül, mind harmadik országokban, összhangban az EU promóciós politikájával. A...