Ugyan fellelhetőek a különböző rádió- és televízió műsorokban a mezőgazdasággal foglalkozó témák, de az aktualitások mellett most megjelent egy új rádió, ahol fiatalok indítottak útjára egy...
A Kárpát Expressz stábja a Szent Vincéhez kötődő szokásokat járta körül.
Folyamatosan csökken a vadhús felvásárlási ára, amelyet rövid távon megéreznek a somogyi vadásztársaságok is. Tekintve, hogy idén különösen magas vadkárral számolnak.
A téli fűtési időszakban gyakoribbá válhatnak az illegális fakivágások, ami több szempontból is problémákat okozhat. Szerencsére Magyarországon korántsem olyan rossz a helyzet, mint például Romániában, ahol...
A képviselő-testület nemrégiben elbírálta a halgazdálkodási jog benyújtására érkezett pályázatokat.
Jelenleg húsz erszényest látnak el az Ausztrál Nemzeti Egyetem épületében.
Teljesen megújította a Nyírerdő Zrt. a korábbi, csaknem két évtizeddel ezelőtt létrehozott Borostyán tanösvényt a debreceni Nagyerdőben.
Tavaly mintegy 17 ezer kiskereskedelmi üzletben közel 2500 milliárd forintot költöttek a magyarok, ami 7 százalékkal haladja meg a 2018-as összesített éves forgalmat.
A magyar élelmiszeripar 2014-2020 között több mint 360 milliárd forint támogatásban részesült, az agrártárca következő hétéves fejlesztési terve pedig megalapozza a szektor további innovációját - közölte...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Dr. Győrffy Andrea KFI-csoportvezető, mint az Agrárminisztérium által nevesített tagállami képviselő révén közvetlenül részt vesz az Európai Unió új programozási periódusában bevezetendő...