Ózonréteg: van remény a regenerációra?

Az 1987-ben elfogadott Montreali Jegyzőkönyv nyomán fokozatosan betiltották az ózonkárosító anyagokat, ennek köszönhetően a létfontosságú ózonréteg lassan helyreáll. A tudósok szerint 2040 körül a legtöbb térségben már visszatérhet a korábbi állapotába.

Az Energiastratégia Intézet publikációja kiemeli, hogy napjaink környezetvédelmi törekvéseinek középpontjában az éghajlatváltozás elleni küzdelem áll, amely a biodiverzitás pusztulásával és a szennyezés különféle formáival korunk hármas planetáris válságának egyik eleme. A nyolcvanas években azonban egy másik kihívás foglalkoztatta a politikai döntéshozókat, a tudományos párbeszédet folytató kutatókat, valamint a civil szervezeteket: az ózonréteg elvékonyodása, azaz – ismertebb nevén – az ózonlyuk jelensége.

Forrás: pixabay.com

Az ebből fakadó megemelkedett UV-sugárzás emberi egészségre gyakorolt veszélyei mellett környezeti hatása is ismertté vált, melynek megoldására a nemzetközi közösség 1987-ben elfogadta a Montreáli Jegyzőkönyvet. Az ózonréteget lebontó anyagok körét szabályozó dokumentumot tartjuk ma az egyik legsikeresebb nemzetközi egyezménynek, hiszen egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy az ózonréteg kezd helyreállni.

A elemzés kitér arra is, hogy a földfelszíntől 10–50 kilométeres sávban található sztratoszféra oxigénatomjai a Napból származó ultraibolya sugárzás hatására ózonmolekulákká alakulnak, melyek létrehozzák az UV-sugárzás káros hatásaitól védő ózonréteget.

rdekesség, hogy a napsugárzás egészségügyi kockázatai viszonylag korán ismertté váltak. A londoni Science múzeum Wellcome kollekciójában fellelhető olyan feltehetőleg a 16. század végéről származó olasz kerámiaedény, melyben fényvédelmi kenőcsként kecskezsírt tároltak. A bőrrák kialakulása és a napfénynek való jelentős kitettség közötti összefüggést elsőként Paul G. Unna hamburgi orvos bizonyította 1894-ben, tengerészek bőrelváltozásainak tanulmányozása alapján.

Az ózonréteg elvékonyodása azonban csak később, a nyolcvanas években nyert bizonyítást. Elsőként Frank Sherwood Rowland és Mario J. Molina, a Kaliforniai Egyetem kutatói írtak 1974-ben arról, hogy az emberi tevékenységből származó hosszú élettartamú halogénvegyületeket a sztratoszférában lebontja az UV-sugárzás, ezekből klóratomok szabadulnak fel károsítva az ózonréteget.

A publikáció tovább olvasható az Energiastratégia Intézet weboldalán.

agrotrend.hu / Greendex