Hírek

Összecsaptak a tüntető gazdák a rendőrökkel az EP épülete előtt

Miközben az Európai Unió vezetői az Ukrajnának nyújtandó támogatásról egyeztettek és állapodtak meg, Brüsszel utcáin járműveikkel felvonuló uniós gazdák tüntettek. A hirado.hu helyi források alapján 1000 munkagép jelenlétéről számolt be a Luxembourg és a Schuman téren. A belga fővárosba külföldi demonstrálók is érkeztek, főként olaszok – írta az Infostart.

Az uniós csúcs lebonyolítása érdekében az Európai Tanács és az Európai Bizottság környékére a hatóságok nem engedték be a demonstrálókat, azonban az Európai Parlamentet és környékét körülzárták, az EU-s intézménynek helyet biztosító európai negyedben pedig teljesen megbénult a közlekedés.

A brüsszeli város és az Ixelles-i rendőrségi zóna szóvivője szerint az egész régiót tekintve körülbelül 1300 traktort számoltak.

A gazdák állítólag a Place du Luxembourg téren egy 1871-ben készült történelmi szobrot is szétszereltek és felgyújtottak.

Vízágyúval oszlatja a rendőrség az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tiltakozó belga gazdák tüntetését az Európai Parlament brüsszeli épületénél 2024. február 1-jén, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli találkozója idején. Fotó: MTI/AP/Thomas Padilla

 

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés