Hírek
Néhányan a lehetetlennel is dacolnak, van ahol jó a diótermés
A jó diótermés érdekében a gazdák mindent igyekeztek idén is megtenni. Elsősorban a növényvédelemben voltak erre lehetőségeik, hiszen a dióburok fúrólégy ellen védekeztek intenzíven, viszont a légköri aszállyal szemben tehetetlenek még azok a termelők is, akiknek rendelkezésre áll az öntözési háttér. A tavaszi fagy és a nyári szárazság miatt az ismert diótermő térségekben óriásiak a károk, de vannak kivételek.

Lengyeltótiban mind minőségben, mind mennyiségben is jó lesz a termés az előző évekhez képest, mert nem érte olyan természeti csapás – fagy, jég – a térséget, ami sok helyen megjelent, egyedül az aszály okozhatott a mennyiségben kiesést. Még így is szerencsésen úszták meg, mintha megfagyott volna az ültetvény, mert akkor semmilyen termésről sem lehetne most beszélni. A környező ültetvényekre is igazak ezek a megállapítások, ugyanis a Balaton mikroklímája sokat segített abban, hogy például az áprilisi két napig tartó kemény mínuszok nem csapódtak le a fákon.
A tavalyi évhez képest tíz százalékkal nagyobb lesz a termés a Junglas Hungária Kft. ültetvényein. Erről beszélt Cziráki Imre ügyvezető igazgató, aki szerint a kedvező időjárás mellett a szigorú és következetes növényvédelemnek is köszönhető a mennyiségi és minőségi növekedés. Hozzátette azt is, hogy a nyár közepén két hónapig alig volt eső, ezért ez ellen nem lehetett mit tenni, viszont ahol adottak voltak a feltételek, ott öntöztek és ez a minőségben is visszaköszönt.
-A 240 hektár ültetvényen a dióterület felét tudjuk öntözni mikroszórófejes rendszerrel, de a légköri aszály ellen nem tudunk semmit sem kezdeni. A dióburok fúrólégy nem jelentett problémát, mert ez egy nagyüzem, ahol rendelkezésre áll a megfelelő technikai háttér és szakmai tudás. A folyamatos figyelőrendszernek köszönhetően azonnal megkezdődhet a beavatkozás növényvédőszerrel a megfelelő időben történő kijuttatással. Ha ezek a feltételek adottak, akkor nincs ilyen probléma -összegezte Chziráki Imre.
Így október végétől már mindenki az árakra kíváncsi. Az ügyvezető igazgató azt mondja, hogy nem változnak az árak, mert több éve ugyanazok az eladási árak is. A kereskedelem a pozíciójából fakadóan viszont képes diktálni, mert a termelők sokan vannak, szeretnénk eladni és nagy a konkurencia.
-Ha nálunk elfagyott a dió, akkor az olaszoknál, franciáknál nem fagyott el. Mindenki minél több pénzt szeretne keresni a termésén, mert enélkül nem lehet megélni. Elsősorban belföldön, de külföldön is értékesítjük a diót és ott vagyunk a nagyobb áruházláncokban, ahol jó minőséget, pontos szállítást kérnek, de az ármozgásokra kevés esély van részünkről, pedig a költségeink emelkednek: a munkabér kiadások jelentősen emelkedtek. A szezonban 30 ember dolgozik az üzemben a dió válogatásával. A betakarításnál történt látható létszámcsökkenés, mert amíg tíz évvel ezelőtt 130 dolgozó szedte a diót két kézzel a földről, ma már nincs kézzel szedés, hanem van két felszedő- és két rázógép, de van olyan munkaerő igényünk, amit nem lehet kiváltani. Ember nélkül ez nem működik. Mi 250 tonna diót dolgozunk fel és néhány éven belül elérjük a 400 tonnát, amelyhez kicsi az üzem, hogy elhagyjuk a kézi munkát -hangoztatta Cziráki Imre.
Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu
