Hírek

Nébih: kiválóan szerepeltek a menták a Szupermentán

A Szupermenta legfrissebb tesztjén összesen tíz, közvetlen fogyasztásra szánt cserepes mentát vizsgáltak meg. A termékteszt megnyugtató eredménnyel zárult, minden menta megfelelt a követelményeknek – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-t.

Forrás: pxhere.com

A nyolc magyar és két olasz származású növényt két hazai termelőtől, valamint egy kertészetből és egy nagyobb kereskedelmi egységből gyűjtötték össze a szakemberek. Fajtájukat tekintve a jól ismert bors- és fodormenta mellett nemesített változatok is helyet kaptak az összehasonlító vizsgálatban, így egy-egy alma, citrom, csoki, marokkói, narancs és rágó mentát is teszteltek.

A Nébih laboratóriumában a szakemberek ellenőrizték a növényvédőszer-maradék és a nehézfémek esetleges jelenlétét, ugyanis ezekből kiderül, ha nem megfelelő körülmények között termesztették a növényeket. A mentákban lévő mikro- és makroelemeket szintén vizsgálták.

A hatósági felügyelők a két hazai termelőnél helyszíni ellenőrzést is tartottak. Megvizsgálták a termelés körülményeit, valamint a címkézést és a nyomonkövethetőséget. Mindkét termelő “kiválóan megfelelt” minősítést szerzett.

A felügyelők ellenőrizték a menták nyomonkövethetőségét és a kötelező jelölések, például a származási ország feltüntetését. Az ellenőrök ebből a szempontból szintén megfelelőnek találták a fűszernövényeket – közölte a Nébih.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés