Hírek

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet. Ez elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén. E mellett akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.

Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is, és azokat, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, megújult webes felület segíti a kitöltésben.

A NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,5 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel – tették hozzá.

Kiemelték, hogy aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.

 Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.

Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez – tették hozzá.

Figyelmeztettek, hogy a magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amikkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét.

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet – jelezték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot. Ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla.

Hozzátették, hogy ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.

Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani. Ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is – hangsúlyozták.

A közlemény szerint akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV április 30-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés