Hírek

Nárciszünnepet tartanak Kaposváron

Színes programokkal várják az érdeklődőket a kaposvári Nárciszünnepen, amelyet március 23-án tartanak a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban, valamint annak parkjában.

forrás: pxhere

A szervező Rippl-Rónai Múzeumnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a rendezvényen a Vattacukor zenekar, a Z-Generáció és a Somogy Zenekar ad koncertet.
A látogatók kézműves-foglalkozásokon, népi játszótéren, élményfestésen, interaktív huszárpróbán vehetnek részt – írták.
Kiemelték, az érdeklődők láthatnak divatbemutatót, és tárlatvezetéseken ismerhetik meg a múzeum képzőművészeti gyűjteményét, azon belül Rippl-Rónai József festőművész munkásságát.
A múzeum kaposvári, Fő utcai főépülete és az emlékház között kisvonat közlekedik, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe a fesztiválra érkezők.
Rippl-Rónai Józsefnek haláláig volt otthona a Nárciszünnepnek helyet adó Róma-hegyi villa és annak ezekben a napokban nárciszokkal díszített parkja. A művész a pajtaépületből átalakított műteremben alkotott, galambokat, méheket, szarvasmarhákat tartott, és volt egy szamara is, amelynek a kaposvári sétálóutcán állítottak emléket.
A nárciszokat szerető festőművész körül nagy élet zajlott, a ma már emlékházként működő épületben a magyar irodalom olyan hírességeit látta vendégül, mint Ady Endre vagy Móricz Zsigmond.

Agrotrend.hu/ MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés