Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Nagy István: a Magyarok kenyere program a magyar gazdák hálaadása

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdáknak a tettekben megnyilvánuló hálaadást jelenti – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Tasson.

Az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) Bács-Kiskun vármegyei rendezvényhelyszínén, ÁGOTA Falván zajló Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés 2024. évi Kárpát-medencei adományozó ünnepségén Nagy István elmondta: hálaadás ez a kezdeményezés a gazdáknak egyrészt azért, mert élnek, de hálaadás azért is, mert volt erejük elvégezni a kétkezi munkát és ennek eredménye is van; hálaadás azért is, mert láthatják a hálás tekintetét azoknak, akiknek átadják a felajánlásaikat.

Forrás: pixabay.com

Az agrárminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdák ereje a Magyarok kenyere programnak is biztos hátteret ad, hiszen az tud segíteni másokon, akinek van miből adnia, de anélkül a jóakarat nélkül, ami ebben a programban a gazdák részéről megnyilvánul, az eredmények csak rideg számok maradnának – fogalmazott.

Mint mondta, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) bekapcsolódásával a program szellemisége kiteljesedett azzal, hogy már a határon túli magyarság is képviselteti magát a közös munkában.

Kiemelte: a magyar gazdálkodókat egyesítette a szolidaritás eszméje, az adományozott termény mennyisége több mint egy évtized alatt megszázszorozódott.

Nagy István közlése szerint a Kárpát-medencei gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogásának nemes gondolatából mára az egyik legjelentősebb, legszélesebb tömegeket megmozgató, nemzeti szintű karitatív kezdeményezéssé terebélyesedett a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program.

“Ezen a programon keresztül tanúságot teszünk a magyar kultúra szeretetéről éppúgy, mint a hagyományaink tiszteletéről, az önzetlen segítő szándékról, a rengeteg jóindulatról, amely évről évre azt üzeni, nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra”

– fogalmazott.

Az agrárminiszter elmondta: 1100 tonna búza gyűlt össze, és az aszály ellenére is nőtt az adománybúza mennyisége, ami megmutatja “a magyar gazdák hozzáadott értékét és a vidékmegtartóerejét” is. Hozzátette, hogy idén is tudtak zöldségfelajánlással, számítástechnikai eszközökkel, vetőmaggal, illetve anyagi támogatással is segíteni.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a Magyarok kenyere program olyan jó gyakorlat, amelyet külföldön is be kell mutatni.

Hozzátette: húsz évvel ezelőtt ezen a napon zajlott a szégyenteljes népszavazás a kettős állampolgárságról, amely a közösségrombolásról szólt, a Magyarok kenyere program azonban éppen a közösségépítésről szól.

A gyermekvédelemnek pedig arról kell szólnia, hogy “hitet, bizalmat és közösséget adunk a fiataloknak” – fogalmazott.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke arról beszélt, hogy bár kis közösség a gazdáké, a Magyarok kenyere program új elemeként az elmúlt évben elindított Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram révén idén már a tavalyinál kétszer több, 25 fiatal részesült egyéves ösztöndíjban, amit tanulmányaikra, szakmai fejlődésükre vagy a gazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekre fordíthatnak.

Közölte, hogy a hajdúnánási asszonyok által Szent István ünnepére készített aratókoszorút Ágota Falva kápolnájának ajándékozzák. A több ezer búzaszálból készült koszorú a gazdák összetartó erejét és a nemzet iránti felelősségvállalását jelképezi – tette hozzá.

Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a Magyarok kenyere program jó példát mutat mind a 15 millió búzaszemmel, mert “megszünteti azokat a határokat, amelyeket ránk róttak, és amelyek elszakításra késztetnének bennünket

– fogalmazott.

Hangsúlyozta: “számíthatunk egymásra: számíthatnak a rászorulók a gazdákra“.

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke köszönetet mondott mindenki nevében a gazdatársadalomnak, amiért ilyen kiemelkedő példát mutatnak hazaszeretetből, összefogásból és szolidaritásból.

Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője arról beszélt, hogy Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója 13 megyében mintegy hatezer, családját nélkülözni kénytelen gyermeket és fiatalt gondoz hosszú évek óta. A Magyarok kenyere program összefogásának köszönhetően ebben az évben összesen 14 ezer 500 kilogramm lisztet oszthatnak szét a nevelőszülői hálózatokban, a nevelőszülő családok körében, illetve a gyermek- és lakásotthonokban.

Salacz László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az ÁGOTA célja, hogy minden rábízott gyermek harmonikus, biztonságos és szeretetteljes közegben nőjön fel; esélyt kapva a boldog, sikeres élethez. Mint mondta: ez a gyermekközpontúság eredményezi a harmonikus kapcsolatot a gazdákkal, hiszen mindketten a nemzet két alappillérét gondozzák, a gyermeket és a földet, melyek a magyarság megmaradásának zálogai.

A megajándékozott szervezetek részéről Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a kapott felajánlások nagy része Kárpátalján idősotthonokba, speciális igényű gyermekek gondozóközpontjába, gyermekotthonokba, a megmaradásért küzdő családokhoz és a szociális konyhákra jut el, ahol naponta több mint ezer adag ételt készítenek a rászorulóknak.

Felidézte, hogy a Magyarok kenyere program adománya évekkel ezelőtt nagy segítség volt. Az elmúlt három évben a háború árnyékában élő kárpátaljai magyaroknak azonban már az életben és a szülőföldön maradást biztosítja a gazdák felajánlása. Mint elhangzott: a Magyarok Kenyere Alapítvány, a NAK és a MAGOSZ által szervezett jótékonysági megmozdulással mintegy 500 magyarországi és határon túli szervezethez jut el a támogatás.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés