Hírek
Megvetették lábukat a mediterrán növények
Banánfa Nyúl határában, egy termetes példány Győrben, a marcalvárosi panelház tövében, Jánossomorján vagy éppen Écsen. Kiültetett pálmák, avokádók, datolyaszilvák, fügék, kivik a kertekben. A melegebb nyarakkal, telekkel a növényzet is megváltozhat? A szakértők szerint Győr-Moson-Sopron nem mostanában lesz Toscana.
Ötven éve még csak a boltban láttunk banánt, amelyhez némi sorban állás után lehetett nagy ritkán hozzájutni. Húsz éve feltűnt egy-egy melegházban, és a csodájára jártunk. Ma már nem is nevezhető ritkaságnak, de azért még mindig üde színfolt.

Forrás: pxhere.com
– Néha kiülök a teraszra, s figyelem, ahogy kibontakozik egy szépen termett levél – mesélt szívesen kertjének díszéről az écsi Tálos Miklós. Embernél magasabb a banánfája, amelyet párjával, Nagy Mariettával nevelget.
Gyakran térnek be hozzájuk olyanok, akik az utcán járva csodálkoznak rá.
– Minden évben tíz-tizenkét hajtást adunk oda annak, aki kéri, bizony sokan jelentkeznek érte, és a sarjak kilencven százalékuknál megmaradnak. Általános a felmelegedés. A banánfánkat Szilból vettük egy bácsitól, neki kilenc év után hozott termést, azóta annyit változott az éghajlat, hogy nálunk már három év után. Áprilisban jó idő volt, kitakartuk, aztán májusban jött az egynapos fagy, akkor el is fagyott. Szerencsére volt mellette egy apró hajtás, az az eltelt hónapok alatt háromméteresre nőtt – mondta el Tálos Miklós.
Az ősszel kiszedett sarjakat cserépbe kell tenni, és a házban tartani, tanácsolta. Megmaradásukra nagyobb az esély, ha tavasszal ültetik el őket a szabadban. Az écsi házaspár az első évben negyven centiméteres magasságban, a másodikban nyolcvan centiméternél vágta le a növényt a tél közeledtével, két szalmabála közé berakták, betakarták. A harmadik évben 120 centiméternél, körbetekerték, de akkor már kilógott a teteje.
– Jól néz ki, de ebből még nem lehet jót enni – tette hozzá Tálos Miklós. – Tavaly október végén volt rajta vagy száz aprócska terméskezdemény, de nem volt ideje beérni. Üvegházban persze más lenne a helyzet. Július elejére szedi össze magát tél után. A szép levelei miatt mindenkinek tetszik. Állítólag kínai banán, azért télálló, de vannak olyan fajták is, amelyek kevésbé bírják, és olyan is, amely mínusz 15 fokot is elvisel. Most kísérletképpen télire az egyik fánkat nem takarjuk le.
– Ott még nem tartunk, hogy mediterrán növényekkel legyen tele Győr-Moson-Sopron, de sok déli fajtának van fagytűrő változata. A banánfát sokan szeretik. A citrus is kibírja a nulla fok körüli hőmérsékletet – árulta el Bakóné Bedőcs Mónika, a kunszigeti, egzotikus növényeket kínáló Citrus és Pálma kertészet vezetője. Ők a datolyát Olaszországból hozzák, de a kivit már magyar termelőtől. Szerinte érdemes kísérletezni az olajfákkal, a pálmákkal, azonban nem mostanában leszünk egzotikus vidék. Ugyanezt erősítik meg a megkérdezett szakértők: bár egyes pálmafajták akár –8, –10 fokot is kibírnak ideig-óráig, és a kiültetett leanderek között is van strapabíró, mediterrán ország nem leszünk, már csak azért sem, mert hiányzik hozzá a tenger, amelynek a nagy víztömege télen enyhítené a hideget.
agrotrend.hu / kisalfold.hu
Fókuszban
Csökkentek az adminisztratív feladatok az eGN-ben
2026. január 5-én elfogadásra került a gazdálkodók adminisztratív feladatainak mérséklése érdekében módosított, 2026-os évre vonatkozó csökkentett adattartalmú Gazdálkodási Napló formanyomtatvány....
Újra felbukkantak a tűzifa csalók
Ismét megjelentek a tűzifa csalók. Ezúttal egy Nagykovácsi tűzifaárus cég nevével visszaélve próbáltak a vásárlók bizalmába férkőzni. Az érintett cég...
Nagy István: senkit sem hagyunk az út szélén a Bászna Gabona Zrt. csődje után
Senkit sem hagynak az út szélén, számíthatnak a kormány segítségére a Bászna Gabona Zrt. csődjének károsult gazdái, kis- és közepes...
Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026
Az intenzív változások korát éljük. Bármilyen fórumot nézünk, olvasunk, minden arról szól, mennyire megváltozott klímánk, mennyire eltolódott éghajlatunk, mekkora állagromlást...
Balla Géza – A Nemzet Gazdásza
Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Varga István
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Göcző Mátyás interjú
Ki korán kel, annak kávé kell
50 év tapasztalat és globális jelenlét – jubileumi beszélgetés a Fliegl Kft.-nél
Ingyenes, nyolcrészes ChatGPT-képzést indított a VOSZ
Vizsgálat indult a Bászna Gabona Zrt. ügyében, a kormány segít a gazdáknak
Növényvédelmi kezelések adatszolgáltatásának elmulasztása támogatásvesztéssel járhat
Ágazati körkép, jövedelmezőség és kihívások a hazai állattenyésztésben
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
