Hírek
Megújul a Nemzeti Vágta
A 17. Nemzeti Vágtát 2024. október 4-5-6-án rendezik Szilvásváradon, a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.
Sok újdonsággal találkozhatnak október 4-e és 6-a között a 17. Nemzeti Vágtán a Szilvásváradra ellátogató érdeklődők. Lesznek eddig sosem látott programok, nulladik nap, rövidített távok Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyén – közölték a szervezők az esemény honlapján.

Az idei Nemzeti Vágta legnagyobb újítása, hogy most először nem két, hanem háromnapos a lovasünnep. A pénteki (nulladik) napon Nemzetközi Rendőr Lovasversenynek ad otthont a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont. Az érdeklődők tíz ország lovas díszegységeinek és készenléti rendőrségeinek versengését láthatják a lovat és lovasát egyaránt próbára tevő izgalmas ügyességi versenyeken.
Idén első alkalommal tart látványos gyermeklovas bemutatót a HaZám Lovasudvar. A programokban történt újítások sora ezzel még nem ért véget: a Gömöri Lovas Egyesület végvári vitézei is látványos produkcióval érkeznek a lipicai ménes egyik otthonába. A 18 év alattiak 2024-ben már 2 korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérethetik meg magukat, vagyis idén először lehetőségük nyílt a 17 éveseknek is indulni.
A Nemzeti Vágta mindig is büszke volt arra, hogy nemzetközi futamában a világ minden kontinenséről érkezett lovas. Idén sem lesz ez másként, ám most az a megtiszteltetés érte egyedülálló lovas ünnepünket, hogy a nemzetközi futamban a Nemzetközi Lovas Díszegységek versenyzői állnak rajthoz a Bükk lábánál. A Nemzeti Vágta futamainak izgalmasságára eddig sem volt panasz, ám a szervezők idén rövidítettek a távokon, így téve még szorosabbá, izgalmasabbá a küzdelmeket. A 17. Nemzeti Vágtát 2024. október 4-5-6-án rendezik Szilvásváradon, a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban – közölték.
agrotrend.hu / heol.hu
Fókuszban
Az ökológiai szemléletű vadgazdálkodás a biodiverzitás megőrzését szolgálja
Magyarországon az ökológiai ismeretekre alapozott vadgazdálkodás és vadászat előtérbe helyezi a biodiverzitás megőrzését, az élőhelyek fokozott védelmét, a mennyiségi szemlélet...
Rejtett veszély a napraforgóban és a kukoricában: a drótféregkártétel
A drótféreg alábecsült veszélyt jelent a hazai szántóföldi növénytermesztésben. Jelenlétére gyakran csak akkor derül fény, amikor a kártétel már visszafordíthatatlan....
Kevesebb kukoricát vetnek az idén
A Nemzetközi Gabonatanács januári projekciójában a 2024/2025. gazdasági évit 6 százalékkal meghaladó, 1313 millió tonna globális kukoricatermést jelez a 2025/2026. gazdasági...
25 éve a precíziós mezőgazdaság élén!
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják. Az SF 7500...
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
A Nemzet Gazdászai, akik az agrárium jövőjéért dolgoznak
Az Országházban adták át a Nemzet Gazdásza kitüntető címeket
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Rittlinger József – A Nemzet Gazdásza
Feczák János – A Nemzet Gazdásza
Balla Géza – A Nemzet Gazdásza
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
