Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Már-már elcsépelt, de továbbra is megdöbbentő hogy a világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja

Óriási az igény termesztésbe bevonható növényfajokra és -fajtákra Magyarországon – mondta a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában – írja az MTI.

Az elmúlt száz évben használt növényfajták 75 százaléka kikerült a termesztésből

Baktay Borbála azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke megemlítette, az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete, a FAO által közzétett elemzés szerint a világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja, így a klímaváltozás sebezhetővé teszi az élelmiszerellátást.

A szakember közölte, rengeteg megkeresést kapnak, és dolgoznak is azon, hogy megtalálják olyan, már termesztett növények fajtáit, valamint magyarországi termesztésben nem létező vagy kis arányban előforduló fajokat, amelyek termeszthetők vagy az agrotechnikai rendszer átalakítása révén termeszthetők lehetnek.

Kiemelte, ez alapvetően a nemesítők feladata lenne, de ezt a génbank „kicsit magára vállalta”, és elkezdett faj- és fajtabejelentéseket tenni, előkészíteni.

A génbank magállománya párját ritkítja
Kép: canva

A mai napig zajlanak gyűjtések és gyűjtőutak

Baktay Borbála elmondta, a világon mintegy 1700 génbank van; a Tápiószelén működő Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központot az első húszba sorolják a gyűjteménye nagyságát tekintve, mivel 1200 növényfaj 57 ezer fajtájának 130 ezernél is több mintáját őrzi.

Áder János hozzátette, nem a világ másik végéről hoznak ide növényi magokat, hanem azokat tartják vagy őrzik, amelyek a Kárpát-medencében vagy Magyarországon megteremtek, őshonosak voltak. Példaként hozta fel, hogy több mint 8000-féle búzát őriznek a magyarországi génbankban.

Baktay Borbála megjegyezte, az intézmény búzagyűjtménye „tizenvalahányadik”, 4 ezer fajtából álló babgyűjteménye pedig szinte egyedülálló a világon. A mai napig zajlanak gyűjtések és gyűjtőutak Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein is, a gyűjtemény évente több mint 150-200 új génbanki tétellel, tehát új fajtával növekszik – fűzte hozzá a főigazgató.

Áder Jánosnak arra a kérdésére, hogyan tudják megőrizni a magok csíraképességét, Baktay Borbála azt mondta, a nedvességtartalmat kíméletes szárítással 4-7 százalékra csökkentik, majd a magokat vákuumcsomagolják, ezután pedig plusz 5 és mínusz 20 Celsius-fok hőmérsékletű hűtőtárolókba teszik; utóbbiban száz évig is csíraképesen lehet megtartani a szárított magokat.

Minden év februárjában közzéteszik a listát a növényekről, amelyekből bárki választhat

Beszámolt arról, 2013-ban kampányt indítottak annak érdekében, hogy hozzá lehessen jutni a génbankban őrzött, az általuk mezőgazdasági, kertészeti tevékenységre érdemesnek talált fajtákhoz, tekintettel arra is, hogy évente 500 növény több mint 7000 különböző fajtáját szaporítják génbanki, kísérleti céllal.

Rengeteg őshonos fajtát nm is ismerünk
Kép: canva

A központ vezetője jelezte, emellett húsz gazdával van szerződésük, akik különböző gabonákat és egyéb növényeket próbálnak ki nagyobb területen, kifejezetten a termesztés biztonsága és a termesztéstechnológia vizsgálata, kialakítása céljából.

Lényeges az alkalmazkodás

Baktay Borbála felhívta a figyelmet arra, hogy bár a génbankban mintegy 1200 növényfajnak a magjait, illetve szaporítóanyagát őrzik, a szántóföldi növények és zöldségek, gyógy- és aromanövények fajtajegyzékén kicsit több mint 100 növényfaj szerepel.

Érdemes nyitni az ismeretlenebb fajták felé is
Kép: canva

Baktay Borbála hangsúlyozta, komoly génbanki anyaguk van az egykor Szíriában működő, mára megszűnt Icarda, azaz a száraz területek nemzetközi mezőgazdasági kutatóközpontja révén, az onnan az 1970-es, 1980-as, 1990-es években hozzájuk került gyűjtemény ma is a szárazságtűrő növények vizsgálati alapanyagát jelenti.

Vannak már a világon olyan klímájú területek, mint amilyenek felé „mi haladunk”, és ott is zajlik növénytermesztés, tehát tőlük genetikai alapanyagot, jó gyakorlatot és szakmai tudást is át lehet venni – tette hozzá. Áder János úgy vélte, az egyik oldalon van veszély, de a másik oldalon van remény, és van megoldás is.

Ezt úgy hívják, hogy alkalmazkodás, és ehhez önök megfelelő tudással, tapasztalattal, és nem utolsósorban szaporítóanyaggal, vetőmagokkal rendelkeznek, ez jó hír, azt gondolom, mindannyiunk számára – fogalmazott a volt államfő.

Baktay Borbála szólt arról is, hogy a génbank „nem most ébredt”, már a 2000-es évek elején elkezdett foglalkozni a Homokhátság mezőgazdaságának, a homoktalajoknak a problémájával, az aszállyal, az aszálytűrő növények vizsgálatával, és azóta rengeteg tapasztalatot szereztek – írja az MTI.

 

Agrotrend.hu/ Greendex

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés