Hírek

Magyarország Legszebb Birtoka: kezdődhet a bírálat

Kilencedik alkalommal írták ki idén a Magyarország Legszebb Birtoka nagydíjat, amelynek küldetése és szándéka a kezdetek óta semmit nem változott. Az ötletgazda és a zsűri szeretné bemutatni a nagyközönségnek és a szakmának azokat a szép gazdaságokat, ahol az élelmiszerelőállítás történik. A szépség azonban nem elegendő, hanem – az alapfeltétel szerint – jól működő, szakmai alapokon nyugvó gazdaságnak kell lennie, amelyet a zsűri 13 szempont szerint vizsgál meg. Többek között arra kíváncsiak a tagok, hogy mennyire működnek együtt a gazdák, valamint milyenek az infrastrukturális feltételek.

Mátrai Zoltán ötletgazda, az Agrotrend Csoport vezetője a részletekről azt mondta: évek óta újdonság a díj életében, hogy a határon túlról is választanak birtokot, így idén Erdélybe látogatnak a szakemberek. Már kiírták a versenyt és várják a jelölteket.

-Ebben az évben is 50-60 jelölés érkezik, de ennél nem is várnak többet, hiszen ez a szám elegendő ahhoz, hogy a legjobbakat kiválasszák közülük. Idén nem hirdették meg az állattenyésztési kategóriát az ágazatot sújtó vírusok száj- és körömfájás, a madárinfluenza és a sertéspestis megjelenése miatt, hiszen az állattartó telepeknek most a legfontosabb az egészségügyi biztonság és a nyugalom.

Mitől fiatal a gazda?
Kétségkívül az egyik legnépszerűbb kategória a fiatal gazda, de fontos tisztázni az ötletgazda szerint, hogy mi számít fiatalnak ebben a kategóriában. Úgy véli. nem attól nevezhető valaki fiatalnak, hogy nemzedékek gazdálkodnak együtt és apáról fiúra száll át a gazdaság, hanem olyanokat keresünk, akik saját erőből próbálkoznak új birtokok létrehozni – sok ilyenről kapunk mindig hírt. A többi kategóriába is várják a jelöléseket, így többek között a kertészeti, szántóföldi és precíziós gazdálkodási kategóriába.

Van-e utánpótlás, avagy bejött-e a huhogók „aggódása”?
Nem igazolódnak be azok a kritikák – röviden őket huhogóknak hívják Mátrai Zoltánék –, hogy egy idő után elfogynak a jelöltek, mert a díjnak az az igazi értéke, hogy olyan gazdaságokat mutassunk be, amelyek amúgy nincsenek a köztudatban. „A szakember irányítók nem azzal vannak elfoglalva, hogy a nyilvánosságot keressék, hanem az eredményes termeléssel, a pályázatokkal és az adminisztrációs teher leküzdésével. Ezekkel a díjakkal felhozzuk őket a felszínre és büszkén megmutatjuk az eredményeiket”.

VIP party Szőlősgyörökön 2024-ben

Idén 103 szakembert kért fel zsűrizésre Mátrai Zoltán, akik közül nem mindenki tud részt venni egyéb elfoglaltságai miatt a birtoklátogatásokon, de általában 30-40 fő jelen van az eseményeken. Büszke erre a nagy csapatra, amely azóta egy jó baráti társasággá növekedett.

Fontos információ, hogy szeptember 6-án Hódmezővásárhelyen lesz a gálaest és ott derülnek ki a díjak nyertesei, amely napjainkban a hazai mezőgazdaság nagy és látványos eseményének számít. A zsűri tagjai ezt megelőzően a kategóriák két-két legjobb jelöltjét meglátogatják, melyet követően VIP-partyt rendeznek Szőlősgyörökön, ahol az összes jelöltet meghívják és megismerhetik őket a vendégek.

agrotrend.hu / novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés