Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Magánerdőből loptak a fatolvajok, tetten érték őket

Egy ipolytarnóci magánerdőt dézsmáltak visszatérően azok a tolvajok, akiket a salgótarjáni rendőrök a helyszínen elfogtak.

Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a napokban érkezett bejelentés, miszerint Ipolytarnóc közelében az erdőterület tulajdonosai fatolvajokat értek tetten. – Az egyenruhások egy fával megpakolt, rendszám nélküli személykocsi mellett egy 35 éves ipolytarnóci férfit fogtak el, aki fiával és 33 éves nőismerősével az erdőterület fáit tizedelte meg láncfűrésszel, majd szállította roncsautóval édesanyja közeli udvarára – tette hozzá.

Forrás: pxhere.com

Kiemelte: a tetten ért férfi és a társai az előállítást követő kihallgatásuk során beismerték, hogy már korábban is többször vágtak ki és vittek el fát ugyanabból az erdőből, ezért lopás vétsége miatt felelniük kell. A rendőrök az erdőben kivágott fát a szállító járművel, valamint a 35 éves férfi édesanyjának udvarán talált tüzelővel együtt lefoglalták. Az elkövetők a lopással 212 ezer 500 forint kárt okoztak.

Mint arról korábban beszámoltunk a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nemrégiben – részben a falopások sikeres megelőzése és felderítése érdekében –  együttműködési megállapodást kötött az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatójával.

agrotrend.hu / nool.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés