Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Kiöntött a Balaton a nagy vihar után, sok vendéglátó károsult

Balatonfüreden és Balatonkenesén is kiöntött a Balaton pénteken a déli órákban. Füreden sétányok, strandok és üzlethelyiségek is víz alá kerültek. Pénteken délben már homokzsákokkal, szivattyúkkal próbálták az értékeket menteni a tűzoltók. A mérések szerint 67 centi volt a billenés miatt a különbség a víz szintjében. 

Forrás: ATV

 

Az erős szélben először a strand került víz alá, de a vihar folyamatosan nyomta a vizet a partra.

“Egyre jött befele. Reggelre feljött úgy, hogy átjött a csatornán és az ajtóban állt a víz. Utána a szél, ahogy nyomta befele a vizet és jött fel a talajvíz, a víz elöntötte az üzletet teljesen” – mondta Nagy István, egy borozó tulajdonosa.

A partközeli épületeket a tűzoltók segítségével próbálták menteni.

“Kilépett a medréből Balatonkenesén és Balatonfüreden. Az utóbbi esetnél a helyi önkormányzati tűzoltók avatkoztak be. Szivattyúval, illetve homokzsákkal védekeztek az ellen, hogy a partközeli üzletekbe ne hatoljon be a víz”

– ezt már Csondor Henrietta, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője mondta az ATV Híradó stábjának.

A parton még vízzel teli hatalmas tócsák és a kihordott nádtörmelék jelzi, hogy rengeteg víz öntötte el a területet. Még a sokat látott fürediek is azt mondták, hogy ilyen mennyiségű víz még nem volt az északi parton.

“Nem láttam még ilyet. szerintem kevesen lehetnek, akik észlelhettek ilyen érdekes és különleges jelenséget” – mondta Takács Miklós, a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület elnöke.

A parti üzletek tulajdonosai közül többen is éppen végeztek a felújítással. A szerencsésebbek megúszták egy alapos takarítással fertőtlenítéssel, míg másoknál a padló és a bútorok is tönkrementek.

Agrotrend.hu/ ATV 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés