Hírek

Kevés pálinka fő le idén

Az idén szinte példátlan helyzet alakult ki azzal, hogy kajszibarackból alig termett valami a megyében, ráadásul meggyből és szilvából is kevesebb a szokottnál. Mindez megnehezítette a pálinkafőzdék szezonkezdését.

Sajnos kevés a főznivaló, mondta Berényi István, a kölesdi szeszfőzde tulajdonosa. Barack cefrét egyáltalán nem vittek a termelők, szilvából, körtéből, almából kisebb tételeket. Talán majd szőlőtörkölyből hoznak többet, mondta a szakember. Az idei évben negatív rekordot érhetnek el a kisebb pálinkafőzdék. Éppen emiatt nagyon várják már, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés. Jelenleg egy háztartásban 86 liter 56 fokos pálinkát főzethet le bárki, de alig akad most megrendelés. Egy liter pálinkáért jelenleg Kölesden 1450 forintot kell fizetnie a termelőnek, ebből 835 forint az adó. Amennyiben 86 liternél nagyobb mennyiségre tartana valaki igényt, akkor literenként 1670 forint jövedéki adóval kell kalkulálnia, amelyhez hozzájön a munkadíj. Az adómentességet egyébként 2022. januárjától ígérik.

fotó: pixabay.com

Krizl Edit, okleveles pálinkamester, a Pálinka Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának vezetője elmondta, ez kettős hatással lesz a kereskedelmi főzdékre. Egyrészről nagyon örülnek neki. Ma már a kereskedelmi főzdék közel kilencvenkilenc százaléka bérfőzési tevékenységet is folytat. Visszatér a néhány évvel ezelőtt – 2015-ben – megszűnt rendszer, így visszakapják azokat a bérfőzetőket, akik eddig magánfőző ismerősükkel készíttették el a saját fogyasztásra szánt párlatukat az árkülönbség miatt. A főzdéknek így újra tervezhető, kiszámítható bevételük lesz.

Másrészről tovább nő az árkülönbözet a palackos, zárjegyes, adózott termékek és a bérfőzdében elkészült párlatok között. Ezért várhatóan a kereskedelmi pálinkák eladása tovább fog csökkenni.

Jelenleg a kereskedelmi főzdéknek nem a gyümölcsbeszerzés a legnagyobb gondjuk, mondta Krizl Edit. A járvány miatt megbénult a kereskedelmi értékesítés. Az előző évihez képest a főzdék átlagosan a forgalmuk 60–70 százalékát veszítették el.

Büdös és kaparós is lehet a rossz pálinka

Torokkaparós és büdös is lehet a rossz pálinka. A pálinkakészítés során elég sok helyen lehet hibát elkövetni, ami aztán a végtermék élvezetében bosszulja meg magát. Mindent meg lehet szokni, de a jó pálinka bizony nem pálpusztai, nem lehetne büdös, mert akkor hibás. A nem megfelelően érett gyümölcs zöldes jegyeket adhat a pálinkának, penészgombás ízt okoz. A már leszüretelt gyümölcs késői feldolgozása (már folyik a gyümölcs leve, penészes lett, oxidálódott), az idegen anyagok bekerülése keserűmandulás ízt okoz. A nem megfelelő erjedési hőmérséklet is gondot okozhat. Ha túl meleg van, robbanásszerűen erjed a cefre, sok illatot, ízt elvisz a szén-dioxid, ha meg hideg van, akkor nem erjed a cefre, az élesztők elhalnak. Ezek lesznek a bepunnyadt, fáradt pálinkák.

fotó: pixabay.com

Van, aki cukrot ad a cefréhez. A szakember szerint a hozzáadott cukor mindig vízben oldott állapotban kerüljön a cefrébe, az erjedés negyedik-ötödik napján.

Ingyenes lehet a magánfőzés

Egyelőre nem lehet felmérni, milyen hatással lesz a hazai pálinkapiacra, hogy az uniós irányelv szerint ingyenes lehet a magáncélú főzés, a részletszabályok kidolgozása ugyanis még folyik, az adómentességet biztosító előírások pedig 2022. január 1-jén léphetnek életbe.

Az a változás lényege, hogy a gyümölcspárlatfőzés háztartásonként évente 50 literig adómentes lesz. Ez a mentesség egyaránt érvényes lesz az otthoni és a bérfőzdei magáncélú előállításra, de az így lefőzött párlatot a főző magánszemély nem értékesítheti.

Nagy csapás az ágazatnak a koronavírus-járvány is, mivel a kereskedelmi főzdék által előállított pálinkák nagy részét a vendéglátószektor veszi fel, az pedig hónapokra leállt, emiatt sok főzdében szinte nullára esett a forgalom. A járvány ráadásul nem éppen a legjobb állapotában érte az ágazatot. Tavaly január 1-jétől terjesztették ki ugyanis a pálinkára is a népegészségügyi termékadót (neta), ez a 2019-es forgalmat nagyjából a felére vetette vissza.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés