Keszthelyi Sándor: átalakítjuk a környezetet, de nem mi uralkodunk

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Nemrégiben értesültünk, hogy a nyár elején Lengyeltóti határában megtalálták a burgonyabogár természetes ellenségét. Mire lehet ebből következtetni?

Ennek a poloskafajnak  a felbukkanása is jelzi, hogy olyan rovarok jelennek meg, amelyek korábban nem voltak megfigyelhetők Magyarországon, ráadásul olyan intenzitással, olyan rövid idő alatt, hogy abból egyértelműen látszik, a mostani változások nem sorolhatók be a természetes felmelegedési és lehűlési periódusok közé, hanem igazoltan emberi tevékenység következményei, elsősorban annak, hogy az utóbbi egy évszázadban 1,1 fokkal nőtt Magyarország középhőmérséklete.

A laikus számára ez nem tűnik túl veszélyesnek…

Márpedig mindenképp figyelemre méltó jelenség, mert a termesztett kultúrák észak-déli elmozdulása több száz kilométeres eltolódást okozott. Vannak növények, amelyek kiszorulnak , s vannak, amelyek teret nyernek. A növényevő rovarok ezt a folyamatot követik le, hiszen mennek a táplálék után. A 35 fok feletti forró napok száma a korábbi 4-5-tel szemben ma 30-35. Ennek súlyos következményei vannak.

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Például a paradicsomot, kukoricát megrágó gyapottok-bagolylepke 1994-95-ben telepedett meg Magyarországon. Eleinte nem tudott áttelelni, de megtanulta, és most már tömegesen van jelen. Megrágva a legkülönbözőbb növények terméseit, utat nyit a toxintermelő gombáknak, ezzel komoly gondot okozva. Világosan kell látni, hogy a 20. század első évtizedétől véglegesen átalakítottuk a környezetünket. Iparszerű termelési viszonyokat alakítottunk ki, egybefüggő kukoricatáblák vannak, visszaszorítva a természetes élőhelyeket, és folyamatos hódítással sikeressé váltak a növényevő rovarok.

Amelyeknek viszont rendszerint megvan a természetes ellenségük is. Hol itt a hiba?

Az inváziós fajok kiszorítják az őshonos fajokat, lásd a márványos poloskát, amivel minden tele van néhány éve. De említhetem a dióburokfúró legyet is, nos, ezek korábban nem voltak jelen nálunk. Most azért sikerfajok, mert még nincsenek itt a természetes ellenségeik, amelyek kordában tartanák populációikat. A már említett, Lengyeltótiban most megtalált poloskafajt  próbálták annak idején mesterségesen betelepíteni, sikertelenül. Természetes úton csak a burgonyabogár 1947-es magyarországi megjelenése, majd rendkívül gyors terjedése után 70 évvel érkezett meg. Ez hosszú idő, amely alatt iszonyatos károkat képesek bizonyos rovarok okozni. Gondoljunk csak az amerikai kukoricabogárra, amely ellen szintén nem volt megoldás. Amikor 1999-ben megérkezett hazánkba, ott sírtak a gazdák az 50 hektáros táblák mellett, és nem lehetett semmit sem csinálni, mert nem voltunk felkészülve rá.

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Adódik a kérdés: megoldható-e ez a helyzet kémiai növényvédelem nélkül?

Sokan mondják, az eleink is megoldották, de most tömegével van tápláléka olyan nagy kárt okozó rovaroknak, amelyeknek korábban nem volt. Ha most kilépnénk ebből az egyenletből, akkor szabadjára engednénk egy óriási áradatot. Ahogy előidéztük ezt a helyzetet, úgy a következményeit is el kell varrnunk, mert ha nem védekezünk, a mintegy 8 milliárd ember jelentős részének veszélybe kerül az élelmezése. Ha például olyan növényvédő szereket vonnánk ki, mint amilyenekkel a kukoricát is megtámadó fuzárium ellen küzdünk, a mikrotoxinoknak nyitnánk utat, de azzal inkább ne akarjunk szembenézni.

A covid megjelenése után néhány évvel csak óvatosan kérdezzük: a globalizált életünkben ilyen sok meglepetés érhet még bennünket?

Az ember olyan élőhelyeket is kolonizált, amelyek eredetileg nem voltak arra alkalmasak. Mindent belakunk és átalakítunk, azonban a Föld védekezik az ilyen invázióra képes szervezetek ellen.

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Az ember legnagyobb természetes ellensége önmaga?

Lehet ezt mondani, hiszen valóban nincs ragadozónk, és az egyedi eseteknek, amikor például egy fehér cápa elejt egy úszót, nincsen populációszabályozó hatása. A legnagyobb ellenségeink ezért a járványok, fertőzések. Az Egyenlítő mentén lévő esőerdőkben még olyan érintetlen ökoszisztémák vannak, hogyha oda betör az ember – márpedig Lagos például megalopolisszá növi majd ki magát néhány évtizeden belül –, onnan 10-20 ezer, most még rejtőző humánpatogén szabadulhat ki, kerülhet kapcsolatba az emberrel. Ezekkel mi még nem találkoztunk. S bár jelentős részüknek nem célja, hogy elpusztítsák a gazdatestet, kezdetben mégis olyan „agresszióval” támadhatnak, hogy annak végzetes következményei lehetnek. Egy idő után persze megszelídülnek, de annak folyamata hosszabb időt vesz igénybe.

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Felvázolna az emberiség vonatkozásában egy pozitív és egy negatív jövőképet? 

A kihívások egyre nagyobbak és egyre összetettebbek, nem a megszokott trendek szerint fog működni se az agrárium, se a növényvédelem, mert a változás folyamatos és erre kell felkészülni. Azt mondják a kutatók, hogy 2050-re várhatóan megáll az emberiség növekedési üteme és beáll egy tetőpont, ez várhatóan 11 milliárdos lélekszámnál lesz. Minden fajnak az az érdeke, hogy tömeges és sikeres legyen, de nem mindegyik képes erre. Ugyanakkor minden faj eléri a csúcsát, és minden esetben bekövetkezik a krízis is. Elfogy a táplálék, megjelennek a természetes ellenségek. Ez egy önszabályozó folyamat.

Ha már a táplálékot említette! Egyre többet hallani a rovar alapú táplálkozásról, legtöbbünk azonban idegenkedik még a gondolatától is…

Pedig ez a jövő legdinamikusabban fejlődő fehérjeforrása, ami egyelőre kiaknázatlan, jóllehet a katonalegyek lárváit már ma is tenyésztik és az emberi civilizációtól elzárt népeknél most is alapvető élelmiszerforrás a rovarfehérje. Az ehető rovarok kutatásában van tehát a jövő, hiszen ha kimerül az állati fehérjeforrás – márpedig az állattenyésztés visszaszorult a növénytermesztéssel szemben –, akkor megkerülhetetlenné válik az élelmezésben a rovar alapú fehérje. A rovarokban óriási potenciál van, össze sem hasonlítható a gerincesekével.

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Vagyis? 

Téves az a feltételezés, hogy az ember korát éljük, hiszen a rovarok több milliárd éve itt vannak, ha úgy tetszik, földtörténeti szempontból mi csak az utolsó másodpercben jelentünk meg. Átalakítjuk a környezetet, de nem mi uralkodunk. Gondoljunk bele: ha az emberi faj egyik pillanatról a másikra eltűnne, a Föld nagyot lélegezve, boldogan sóhajtva lépne az utókorba, s csak azok a növények tűnnének el velünk, amelyek tőlünk függenek. Ilyen például a kukorica vagy a nagy felületen termesztett, nemesített szaporítóanyagai. Ám ha egy olyan rovarcsoport tűnne el, amelyik az ökológiai körforgás alapján a fenntartó csoportot képviseli, például a beporzást végzi a növények esetében, akkor eltűnnének a zárvatermők, megszűnne létezni a bolygónk jelenlegi arculata.

Bár Kaposváron sok-sok évtizedre tekint vissza az agrárképzés és -kutatás, a városlakók keveset tudnak arról, hogyan illeszkedik a hazai és nemzetközi munkához az itt folyó kutatói tevékenység.

Jelentős kutatások zajlanak és ez azokon a publikációinkon mérhető le igazán, amelyek vezető szakmai világlapokban jelennek meg. CT-vel, MR-rel vizsgálódunk többek között, növényi stresszhatásokat vizsgálunk, akár a növények egymás közötti kommunikációját is. Örömmel tölt el, hogy kiváló kollégákkal és tehetséges hallgatókkal dolgozhatok együtt.

Forrás: KAPOSVÁRMOST.HU / Benke Róbert

Látva, hogy otthonában is komoly rovargyűjteménnyel találkozunk, meg kell kérdeznünk: mégis honnan jön az a fajta elköteleződés, amely ilyen kutatói pályát indít el?

Gyerekkoromban a biológiatanárom azt mondta édesanyámnak, hogy értelmes gyerek vagyok, csak egy kicsit furcsa, mert gyakran üldögélek a hangyabolyok mellett. De én boldog vagyok, mert azzal foglalkozhatok, amit imádok. Nemcsak munkám ez, hanem hobbim is.

Mi az a cél, ami hajtja?

A megismerés. A legboldogabb ember vagyok, amikor kimegyek rovart gyűjteni és olyat találok, amilyennel addig nem találkoztam. A nyaraláson előfordul, hogy amíg a család az úton sétál, én a domboldalon keresgélek. Szakmai ártalom az is, hogy sokat beszélek, s remélem nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, összegyűlt már annyi szakmai tapasztalatom, hogy érdemes átadnom azokat…