Hírek
Jelenleg jónak ígérkezik a szőlő szüret
Az áprilisi fagy és a májusi hűvösebb időjárás nem befolyásolta a szőlő fejlődését a Dereszla Pincészet tokaji és balatoni ültetvényein annak ellenére sem, hogy volt némi lemaradás az előző évhez képest, viszont a kifejezetten meleg időjárás kedvez ennek a lemaradásnak a ledolgozásához. Ha visszaemlékszünk a tavalyi évre, akkor 2024-ben hetekkel korábban kezdődött a szüret, de most még nehéz lenne megmondani, hogy idén mikor lehet a szüretet elkezdeni. A növényvédelmi teendőkkel időben végeztek a szakemberek és felkészültek minden kártevő elleni védekezésre is.

Fotó: Bor és Piac magazin
Kalocsai László, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója szerint leghamarabb augusztus elején lehet majd az időpontot megnevezni, egy azonban biztos, hogy az ideális szeptember eleje lenne és nem a nagy meleg. Ez igaz mindkét borvidékükre, ahol szép volt a virágzás és most ugyanez mondható el a fürtképződésre is. Közben szépen haladnak az ültetvény korszerűsítések és fejlesztések is a Balatonon, ahol a zászlósbor továbbra is az olaszrizling, amelynek telepítését nemrégiben fejezte be a Dereszla Pincészet. Mivel az árpilisi fagyok súlyos károkat okoztak országszerte a különböző gyümölcsfajtákban, ezért a szőlőben van minden reménye a termelőknek és a vásárlóknak egyaránt.
A borgazdaság ebben a hónapban szép elismerésben részesült: az Egri Érsek Misebora címet a Dereszla Kft. 2019-es 6puttonyos Chateau Dereszla Tokaji Aszú bora nyerte el.Ternyák Csaba egri érsek ezzel a borral tartja a miséket egy éven keresztül. Mivel a bejelentésnek gyorsan híre ment az országban, ezért Kalocsai László azt nyilatkozta, hogy a bor megvásárolható az érseki palota látogatóközpontjában és a Dereszla Pincészet vinotékájában.

Fotó: Magyar Kurír / Vanyó Boglárka
Az előzményekről a birtokigazgató azt mondta, hogy a főegyházmegye minden évben ír ki pályázatot és meghívja azokat a termelőket, akik az egyház körzetéhez tartozó területen termelnek bort. Ide tartozik a mátrai, az egri, a bükki és a tokaji borvidék. Több kategóriában lehet pályázni borokkal, viszonta fő kategória az érsek bora, amelynek a nyertese a Dereszla Pincészet. Ennek a hagyománynak évtizedes múltja van, a pincészet többször is volt már a díjazottak között, de ez volt az első alkalom, amikor ezt a magas kitüntetést elnyerte a pincészet.
Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu
