Hírek
Idén is lesz traktor felvonulás
Újra megrendezik a várva várt eseményt. Tavaly 140-, most várhatólag 200 nehéz gépjármű vesz majd részt a traktoros felvonuláson Kecelen.
A keceli főszervező Bonyicki Péter barátjával döntött úgy még 2022 decemberében, hogy tavaly, megszervezik az első keceli traktoros felvonulást. Az akkor olyan jól sikerült, hogy idén sem hagyhatták ki ezt az év végi rendezvényt, amelyet a városháza, illetve más vállalkozók is támogatnak.
– A Kossuth utcát lezárjuk december 28-án 15 órától, mert ekkor kezdődik a vendégvárás, és éjfélig tart majd a nagyszabású rendezvény. A II. Keceli Óévbúcsúztató Traktoros Felvonulásra Tataházától Akasztóig bezárólag sok településről jönnek – mesélte megkeresésünkre Flaisz Nándor, aki „Lecsó” becenéven ismert.

Forrás: turizmus
Traktoros felvonulás: senki sem marad szomjas
A készülődés már most jelentős, mivel nagy tömegre számítanak, így 700 liternyi forralt bort, 300 liternyi forró teát 70 kilónyi zsíros kenyérrel várják a vendégeket és a sétálókat, akik a feldíszített gépeket tekintik meg. A helyi Tyúkanyó Konyhája is besegít a rendezőknek 40 kilónyi pogácsával illetve boldogi nagy rózsákat – sült kalács – készítenek majd a vendégeknek. Mindenki díjmentesen kortyolgathatja a forró italokat, falatozhat a zsíros kenyérből a pogácsákból és a süteményekből. 17 órakor indul a városba a menet, egy óra alatt körbe érnek a járművek, amely között ott lesz egy feldíszített Csepel teherautó is.
A Csepel teherautó története
Ennek külön története van, mondta Flaisz Nándor (Lecsó). A Fejér megyei Kislángból tavaly felhívta egy gazda ember, Falusi János, hogy ő szívesen eljönne. Egy hasonló rendezvényre ugyanis nem engedték be, mert a szervezők azt mondták, hogy ott bizony csak traktorokkal lehet részt venni az eseményen. A keceliek viszont azonnal igent mondtak neki, mert aki ilyen messziről jelentkezett, az biztosan örömmel jön.
A népünnepélyen egy diszkós lesz a hangulatteremtő
A mostani rendezvény résztvevőinek a fele várhatóan keceli, akik közül az egyik tavaly meg is jegyezte, hogy a rendezvény azért is nagyszerű, mert távoli ismerősök is találkozhatnak a rendezvényen. A keceli eseményen egy diszkós is részt vesz, így népünnepély jellegű lesz majd az óévbúcsúztató – mondta végül Flaisz Nándor.
agrotrend.hu / baon.hu
Fókuszban
Új John Deere bálázógép-portfólió
A John Deere bemutatta a megújult, 2. szériás bálázósorát. A sok új és hasznos funkció közül talán a leginnovatívabb, hogy...
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nemzetközi állattenyésztési helyzetkép
132 éve kezdődött a Hanság-csatorna építése
Tejár korrekció
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
