Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Idén először átadták a Nemzet Gazdásza elismeréseket

A Nemzet Gazdásza díjat erkölcsileg olyan feddhetetlen gazdálkodó szakember érdemli ki, aki gazdálkodásával, mezőgazdasági tevékenységével, munkáltató viselkedésével, technológiai színvonalával, innovációival és társadalmi szerepvállalásaival maradandót alkotott.

A Nemzet Gazdászai összesen 21-en lehetnek, közülük hat személyt határon túli magyar gazdálkodó közül választják ki. Az új kitüntetéseket a napokban adták át a Parlamentben.

“Régóta dédelgettük ezt a tervet és úgy gondoltuk, hogy huszonegy főből fog állni a Nemzet Gazdásza csapat, tizenöt határon inneni és hat határon túli gazdásztársunkat fogjuk címezni, illetve kitüntetni. Ez nem egy díj, tehát nem szavazás útján derül ki, hanem van egy jelölő bizottság, az összes agrártársadalmi szervezet vezetője és képviselője, valamint az összes agráregyetem vezetője meghívott ebbe a jelölő bizottságba és most is úgy volt, hogy előterjesztés alapján ők hármukat, Bárány Lászlót, Juhász Istvánt és Nyakas Andrást jelöltük és ők kapták meg először ezt a Nemzet Gazdásza címet” – nyilatkozta Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport ügyvezetője a Kossuth Rádió Hajnal-Táj című műsorában.

“Amikor a nagyapám a gróf Széchényi birtoknak volt az uradalmi baromfi tenyésztője, és az unokája 117 évvel később egy hallatlan felelősséggel és megtiszteltetéssel járó címet kapott és vehetett át itt a Parlament épületében, ez egy fantasztikus érzés.” – mondta Bárány László a Nemzet Gazdásza cím átvételét követően.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés