Szántóföld

Hogyan és miből kezdik majd el a tavaszi szezont a termelők?

A gabona betakarítása befejeződött, a napraforgóé is a végére jár, a kukoricabetakarítás pedig most kezdődik. A munkák jól haladnak, de a gond az, hogy tele vannak a raktárak. A kalászost lehetetlen eladni, egyre nehezebb a napraforgót is, és nagy az esélye annak, hogy a kukoricával is hasonló lesz a helyzet. De mi lesz így a termelőkkel?

A gazdák arról panaszkodnak, hogy ilyen ellentmondásos évük még sosem volt, noha, a termés mennyiségével, minőségével nem lenne baj. A gond az, hogy nincs rá kereslet, és ha sikerül is üzletet kötni, csak nagyon nyomott áron. A kialakult helyzet okait keresi, kutatja mindenki, azt firtatja, mindezért ki a felelős, és eközben felszínre kerülnek a hazai agrárium más, talán még ennél is komolyabb problémái, melyek jóval messzebbre mutatnak a mostani válságnál.

Fotó: Pixabay

Jelenleg egy tonna kiváló minőségű napraforgómagért 125 ezer forintot fizetnek, tavaly 290 ezret kaptak érte, mondta pár hete Krieser János, a Paks környéki Pusztabír Kft. vezetője – aki egyben a vármegyei gabonaválasztmány tagja is. Miközben a termelés költsége jelentősen nőtt, drágább lett a vetőmag, a műtrágya, a növényvédő szerek, a munkaerő. És ezek csak a szűkített költségek, ehhez jönnek még az általános költségek – gépek javítása, víz, villany, gáz, és a gazdálkodó saját bére – tette hozzá.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy hektár napraforgón – a jó termés ellenére – több százezer forint a gazdálkodó vesztesége. – Nem is tudom, miből tudjuk majd indítani a tavaszi vetéseket – mondta a Pusztabír Kft. vezetője. Egyáltalán hogyan jutottunk idáig? – tette fel a kérdést.

– Épp a napokban kerültek a kezembe a tizenkét évvel ezelőtti gazdálkodási adatok. Akkor ötvenezer forintos átlagra jött ki a búza tonnánkénti felvásárlási ára. Idén a jó minőségű búzáért adnak 55 ezer forintot. A termelési költség meg tízszerese a tizenkét évvel ezelőttinek – tette hozzá.

– A gazdák elveszítették a forgótőkéjüket, amivel a következő szezont tudnák indítani. Műtrágyára, vetőmagra, vegyszerekre idén kevés pénz jut. Nagyon kellene egy kedvezményes hitel – mondta Krieser János.

Vincze László Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében él, és arról számolt be, hogy a raktárak ott is tele vannak. Úgy véli, nem gondolja, hogy még mindig a tavaly felvásárolt ukrán gabona foglalja a helyet, információi szerint a tiltás ellenére is folyamatosan jön az országba ukrajnai termény, csak éppen „átcsomagolva”, mintha romániai lenne.

Polyák Imre városföldi gazdálkodó azt mondta: szomorúan konstatálta a minap, hogy miközben az egyik közeli feldolgozó bejáratánál korábban a napraforgó-szezonban annyi teherautó állt, hogy alig lehetett közlekedni tőlük, most kihalt volt, egy lelket sem lehetett látni a környéken. A felvásárlók már 110 forintot sem akarnak fizetni a napraforgóért kilónként, de a termelőknek muszáj ennyiért is odaadni, mert a mezőgazdasági vállalkozásoknak működni, az embereknek pedig élni kell.

– Ilyen még soha nem volt, hogy akkor kezdhettük meg a napraforgó aratását, amikor elfogytak az előző termények és sikerült kiürítenünk a raktárainkat. A kukoricával is most arra várunk, hogy fogyjon valami a tárolókból – fogalmazott a szakember. Polyák Imre hozzáfűzte, még a tavalyi, aszályos év sem volt olyan keserves, mint az idei. A kalászosok még csak-csak elmentek, de a napraforgóval és a kukoricával még nehezebb dolguk lesz, utóbbinál már hatezer forintos mázsánkénti árról csiripelnek a verebek.

Fotó: Pixabay

Kevés termelő hajlandó az összefogásra

– Rábíztuk a piacra a folyamatot, aminek köszönhetően a feldolgozóiparunk erőteljesen leépült. Ami pedig megmaradt, az külföldi kézbe került. A hazai agráriumban a legnagyobb kárt a „közös lónak túros a háta” – szemlélet okozta és okozza máig. Emiatt sajnos, kevés termelő hajlandó az összefogásra, miközben ha megnézzük, hogy a válságokat milyen szerkezetű gazdaságok élik túl, akkor azt látjuk, hogy javarészt társas vállalkozások. Sajnálatos, hogy nem jött létre az a jogi háttér, amivel ki lehetne küszöbölni azt, hogy az egyik tulajdonos ne tudja átverni a másikat, ezért nagy a bizalmatlanság. Másrészt jelentős tőkehiánnyal is küzd az ágazat, több ezermilliárd forint hiányzik belőle – mondta egy Békés vármegyei termelő.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés