Hírek
Hódpatkányok lepték el egy magyar várost
Már az emberektől és a kamerától sem tartanak a Tatán bandázó nutriák.
2023 nyarán tűnt fel egy nutria család a tatai Interspar bevásárlóközpont mellett lévő tűzivíztározónál. Azóta látványosságnak számítanak a hódpatkányként is ismert rágcsálók, akik annyira megszokták az emberek közelségét, hogy egészen közel engedik magukhoz a kíváncsiskodókat – írja a kemma.hu.
Bár a kormányhivatal, illetve a bevásárlóközpont is figyelmeztette a járókelőket, hogy ne etessék az állatokat, sokan továbbra is rendszeresen visznek számukra eleséget. A természetvédelmi szakemberek telente is rendszeresen találkoznak nutriákkal a Réti halastavaknál, illetve Ferencmajorban, vagyis a rágcsálók nem alszanak téli álmot.
“Folyamatosan arra kérjük a lakókat, hogy ne vigyenek élelmet nekik. Egyrészt az invazív faj nagy kárt okoz az élővilágban, másrészt a potyaeleség a területre vonzotta a patkányokat is, amik komoly betegségeket is terjeszthetnek” – mondta a portál érdeklődésére Szabó Máté, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre.
A szakember szerint a nutriák már Tata összes vizes élőhelyén megtalálhatók. Feltehetően az Öreg-tóhoz is beköltöztek már, de a sűrű növényzet miatt ott kevésbé észrevehetőek. A tó várhoz közeli oldalán azonban nincs a számukra megfelelő élelemforrás és búvóhely, így azon a részen feltehetően nem élnek nutriák.
agrotrend.hu / Infostart