Hírek

Hárman kapták meg a Nemzet Gazdásza Címet

Akiknek tehetségből, állhatatosságból, kitartásból több jutott, azokra felelősségből és kötelességből is több hárul. Mindazok, akik saját és közvetlen környezetük boldogulásánál többre képesek, életútjuk példával szolgálhatnak valamennyiünknek – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Nemzet Gazdásza kitüntető cím átadóünnepségén.

A Parlamentben tartott eseményen köszöntőbeszédében Feldman Zsolt arról szólt, hogy elhivatottság, elkötelezettség, innovációs képesség, generációkon átívelő tudás, a szakma iránti szenvedély és alázat jellemzi azokat a kiválasztott agrárszakembereket, akik elsőként viselhetik a Nemzet Gazdásza kitüntető címet. De mindez a képesség még nem elég, a környezete által megbecsült, példaképnek tekintett személyiséghez szükséges, hogy emberségben is kiemelkedjen környezetéből. A szakmai iránti alázat, tisztelet érezhető mindazok életútját ismerve, akik elsőként megkaphatják a Nemzet Gazdásza címet.

Fotó: Jaksity Iván

A Nemzet Gazdásza elismerést az Agrotrend Csoport alapította. Ezt a címet a magyar nemzet olyan erkölcsileg feddhetetlen gazdálkodó szakembere érdemli ki, aki gazdálkodásával, mezőgazdasági tevékenységével, munkáltatói viselkedésével, technológiai színvonalával, innovációival, társadalmi szerepvállalásával a Nemzet számára maradandót alkotott. Gazdálkodásával, mezőgazdasági tevékenységével, üzleti viselkedésével gazdatársai és a nemzet előtt példaként áll. A Nemzet Gazdászai összesen 21-en lehetnek, közülük hat személyt határon túli magyar gazdálkodók közül választják.

Fotó: Jaksity Iván

A 2023-as év három díjazottja: Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Juhász István, a felvidéki Hanva településen működő Agrárius Kft. tulajdonosa és Nyakas András, a hajdúnánási Nyakas Farm tulajdonosa.

(Nyitókép: Jaksity Iván)

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés