Hírek

Gazdasági előnyökkel töltjük meg a magyar-kazah együttműködést

Komoly agrárgazdasági és kereskedelmi lehetőségek vannak a magyar-kazah együttműködésben – jelentette ki Nagy István, aki Sakkalijev Armannal, Kazahsztán kereskedelemért és integrációért felelős miniszterével tárgyalt a Magyar-Kazah Üzleti Fórum keretében, kedden, Budapesten.

A tárcavezető a megbeszélésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság élénkítése mindkét ország számára kiemelten fontos, az együttműködés egyik fő területe pedig az agrárium. Kazahszánban 250 millió hektár termőterület van, ezért a közép-ázsiai országnak a növénytermesztés kapcsán prioritás a jó minőségű vetőmag előállítása és az ehhez kapcsolódó tudományos kutatások. A mezőgazdasági technológiák továbbfejlesztésében Magyarország fontos tudással és tapasztalattal rendelkezik, melyet kész megosztani partnerével. A vetőmag mellett a szarvasmarha- és baromfitenyésztés, illetve a méztermelés területén is vannak olyan lehetőségek, melyeket érdemes tovább fejleszteni.

Nagy István kitért arra is, hogy a politikai együttműködés mellett a kereskedelmi lehetőségeket is szeretnénk megerősíteni. A magyar tudásra és innovációkra alapozva a Kazahsztánban előállított mezőgazdasági termékek könnyen utat találhatnak maguknak Ázsia más országaiban is, ez pedig mindkét fél számára komoly gazdasági potenciált jelent.

Fotó: Vermes Tibor

A találkozón az oktatási és tudományos együttműködés témái is napirendre kerültek. A minőségi szakemberképzés az alapja annak, hogy a kazah agrárvállalkozások hosszú távon is sikeresek legyenek. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszanak azok az agrárberuházások, melyeket minél előbb meg kell indítani. Azért kell továbbra is közösen dolgoznunk, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően a magyar és kazah agrárvállalkozások is sikeresek és eredményesek legyenek.

Kedden üzleti fórumot tartanak Budapesten a HEPA és a kazah kereskedelmi tárca szervezésében, amelyen 50 magyar és 20 kazah, köztük 10 mezőgazdasági profilú vállalkozás vesz részt.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés