Feldman Zsolt február 4-5-én ismertette, hogy Kecskeméten immár tizedik alkalommal nyílik meg a precíziós mezőgazdasági technológiákat bemutató PREGA Konferencia és Kiállítás, amely mára a magyar agrárium leghasznosabb, legnagyobb agrárdigitalizációs szakmai fórumává vált, és az egész ágazat szempontjából kifejezetten fontos “missziót” lát el.
A rendezvény a mezőgazdasági ágazattól, a gazdaság méretétől, de akár a gazdálkodó életkorától függetlenül is hasznos szakmai tudást, szakmai inputokat ad technológiai megoldások tekintetében – tette hozzá az államtitkár.
Kiemelte, hogy a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás kérdéskörét nem pusztán egy-két támogatás keretei között valósítják meg a közös agrárpolitika mostani ciklusában. Lefedi lényegében az összes releváns pályázati konstrukció az agrártámogatási lehetőségüket – közölte
Tájékoztatása szerint innovációs pályázati felhívásokat hirdetnek meg, várhatóan az idei negyedik negyedévben. Hangsúlyozta, hogy az összes tavaly és idén meghirdetésre kerülő pályázat esetében fontos szempont lett az agrárdigitalizáció megjelenítése. Ez nem csak annyit jelent, hogy miként működik egy üzem, és milyen technológiai megoldásokat alkalmaz, hanem – hasonlóképpen az elmúlt időszak beruházásaihoz – lényegében mindenkinek esélye van, hogy ezeket a típusú technológiákat megvásárolja kormányzati segítséggel – jelezte.
Kitért arra, hogy a felhívásokban pontokkal jutalmazzák azokat, akik kitöltenek egy digitalizációs kérdőívet saját magukról a pályázat benyújtásakor és az elszámolásnál, hogy látható legyen, hová jutottak a digitalizációban, és hol van még fejlődési potenciál.
Az államtitkár a precíziós pályázatok szakmai előkészítéséről elmondta: abba az irányba terelik a gazdákat, hogy ne egyszerűen gépbeszerzésben gondolkodjanak, hanem abban, hogy miként tudják a gazdálkodást egész működési modelljében adatalapú döntésekre épülő menedzsment szemlélettel folytatni.
Nagy Endre, az Univer Product Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese cégét bemutatva elmondta: az Univer nagy figyelmet fordít a termék- és technológiai fejlesztésekre, az innovációra. A hetényegyházi, megduplázott kapacitású üzem termelési rendszerei, gyártóvonalai műszaki, informatikai és környezeti szempontból is megfelelnek az Ipar 4.0 elvárásoknak. Kiemelte, hogy csak olyan nyersanyagot dolgoznak fel a telephelyen, amit környékbeli gazdák termelnek. A vállalat számos olyan fejlesztést is megvalósított az elmúlt években, amelyekhez állami támogatást is igénybe vett. Így például biomassza energia felhasználását, a paradicsomüzem rekonstrukcióját, a mintagazdaság gépparkjának fejlesztését, illetve a kapcsolódó kertészetek modernizációját, precíziós termesztés kialakítását a referenciagazdaságban – sorolta.
Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt, hogy a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással párosuló KAP Stratégiai Terv a hazai termelők, agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára komoly lehetőséget kínál tevékenységük hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, korszerűbbé tételére. Fontosnak nevezte a tájékozottságot mind a pályázatok, mind a precíziós gazdálkodási eszközök, módok, lehetőségek vonatkozásában. A kamara erről is is folyamatosan tájékoztatást ad tagjai számára. A szakmai információk átadásában, a gyakorlati megoldások megismertetésében a PREGA konferencia évről évre hathatós segítséget nyújt, a NAK ezért is kiemelt partnere a kezdetektől a rendezvénynek – tette hozzá.
Bolyki Bence, a PREGA Konferencia és Kiállítást szervezője arról beszélt, hogy a gazdálkodók széles köre az elmúlt évtizedben a PREGA révén ismerhette meg a precíziós gazdálkodás fogalmát. Az ebben az időszakban szerzett tapasztalatok felhasználásával megszervezett idei konferencia minden olyan gazdálkodó számára ideális lehetőséget kínál majd, aki aktívan keresi a fejlődés, a továbblépés számára optimális irányait.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Nagy István agrárminiszter fővédnökségével megvalósuló konferencián több mint 100 előadó mintegy 120 előadása várja azokat a termelőket – a nagy gazdaságokat és a kisebb gazdálkodókat egyaránt -, akik mélyebben szeretnék megismerni a Magyarországon és a világ többi részén zajló technológiai fejlesztéseket. A konferencia kiemelt szakmai partnere a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az esemény kiemelt előadója idén Dr. Tomas Norton, a Leuveni Katolikus Egyetem állat- és humánegészségügyi mérnöki karának docense, aki a precíziós állattartás komplexitását mutatja majd be.
agrotrend.hu / Agrárminisztérium