Hírek

Folyamatosak a kombájn és a bálatüzek, így kell védekezni

Egy szikra is elég, vagy bármilyen műszaki probléma és a kombájn azonnal begyulladhat, majd az egész tábla is lángra kaphat. A hét eleji kiadós eső ellenére az idei nyárra rég nem látott aszályt és szárazságot jósolnak a szakemberek, így a katasztrófavédők a mezőgazdászoktól kiemelt figyelmet kérnek. Annak érdekében, hogy megelőzzük az agráriumban keletkező tüzeket, érdemes a gazdáknak néhány tanácsot figyelembe venni.

Tavaly augusztusban szalmabálák kaptak lángra Lengyeltóti külterületén. Fotó: KaposvárMost

Legutóbb múlt pénteken volt Siófok és Balatonszabadi között kiterjedt tarlótűz az M7-es autópálya 99-es kilométer szelvényénél. A kiterjedt területen pusztító lángok megfékezésén a siófoki és székesfehérvári hivatásos tűzoltóegységek dolgoztak. A tűzoltási munkálatokat több vízsugár bevetésével és kéziszerszámok használatával végezték a szakemberek.

A kombájntüzek hirtelen keletkeznek, ezért ha már a fülkében füstöt érzékelünk, az a legtöbbször végjátékot jelent. Idén a tűzoltókat június végéig 5100 szabadtéri tűzhöz riasztották, a leégett terület nagysága pedig 39 millió négyzetméter volt. Nagyon sok szabadtéri tűz a mezőgazdaságban keletkezik, így sok bálatűzhöz riasztják a tűzoltókat: idén már 131 égő bálatűzhöz kellett kivonulni, amelyek közül volt, hogy csak egy-két bála égett, míg másutt több ezer. 35 esetben égő gabonatáblához riasztották a tűzoltókat, és 87 hektárnyi gabonatábla semmisült meg, 33 alkalommal égő tarlóhoz kellett vonulni, amelynek során 74 hektárnyi tarló égett el, és nagyon sok mezőgazdasági gép gyulladt ki: 40 traktor, illetve mezőgazdasági vontató, 8 bálázó és ugyanennyi kombájn gyulladt ki.

Így okoz tüzet a növényi törmelék és az olaj
Mukics Dániel, a Katasztrófavédelem szóvivője azt mondja: az egyik legfontosabb szabály, hogy a gabonatáblán és a munkagépek vezetőfülkéjében is tilos dohányozni. Hozzátette: „az erő- és munkagépeknek a különböző forgó, surlódó alkatrészeit megfelelően kell beállítani és rendszeresen olajozni és zsírozni kell, mert ha ezek felforrósodnak, akkor munka közben meggyújtják a rájuk rakódott növényi törmeléket, ami átterjed az egész táblára. Időközönként meg kell állni a gépekkel és a rárakódott növényeket le kell szedni. Az olaj és a száraz növényi por remekül égő olajsarat alkot a gépben, hogyha ez felforrósodik az alkatrészen, akkor bármikor meggyújthatja. Néha álljunk meg a munkagéppel és a gépnek a tengelyére csavarodott növényeket is szedjük le”.

Csak ilyen tűzoltókészüléket vásároljunk
A mezőgazdasági erő- és munkagépekre kell tűzoltókészüléket vásárolni, de a porral oltó is hasznos lehet, mert megtudjuk vele fékezni a tüzet, viszont nem képes visszahűteni a felforrósodott részeket, emiatt bármikor újragyulladhat. Mukics Dániel szerint érdemes emiatt ezekre a munkagépekre nem porral, hanem habbal oltó tűzoltó készüléket vásárolni. A kombájnoknak földelő lánccal kell rendelkezniük, ezért érdemes ellenőrizni a kipufogó rendszert is, mert a sérült illesztéseknél kiáramló kipufogógáz meggyújtja a növényzetet. A munkagépek kipufogójára szikrafogót kell tenni, hogy ezzel is megelőzzük a tüzeket.

Ha minden óvintézkedésünk ellenére mégis kigyullad a munkagép, próbáljuk meg az üzemben tartott tűzoltókészülékkel eloltani, akasszuk le a traktorról a gépet és hívjuk a 112-es segélyvonalat.

 

Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés