Hírek

Fókuszban az ültetvénytelepítés!

Az elfogadott KAP Stratégiai Terv alapján kidolgozás alatt áll a ültetvénytelepítések támogatásáról szóló pályázati felhívás, amelynek társadalmi egyeztetése már lezajlott és reményeink szerint hamarosan megjelenik a végleges felhívás.

Forrás: pxhere.com

Azonban a lényegi és legfontosabb rész ezután következik, vagyis megfelelő pályázatokat kell benyújtani és jó szakmai döntéseket kell hozni, melyek akár több évtizedre is meghatározóak lehetnek. A megfelelő döntés meghozatalához alapos szakmai ismeretekre van szükség, ami a hazai környezeti viszonyaink között is bevált és kipróbált technológiai elemeket is tartalmaz. Sokan gondolják még ma is, hogy egy korszerű gyümölcsfaültetvény legfontosabb eleme a fajta, mint termelő „eszköz”.  Azonban ez csak részben igaz, mert ha helyesen szeretnénk fogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy az oltvány. Mert ma a világban gyümölcsfa oltványt telepítenek, ami az alany és a nemesfajta összeforradásának eredménye. Hogy ez az összeforradás, együttélés a fa élete végéig kitartson, a telepíteni szándékozott talajviszonyokon megfelelő legyen, az elvárt kompakt növekedést és évenkénti megújulást biztosítsa, a nedvkeringés megindulását, a kihajtás és a virágzás idejét, és a gyümölcs beltartalmát kedvezően befolyásolja, ahhoz bizony jól megválasztott alany szükséges. Ez nem mindig egyszerű, mert sok esetben nincsenek meg az ehhez szükséges megbízható ismereteink. Holott már itt, az alany kiválasztásakor eldől minden. Ipari hasonlattal élve, olyan ez mint a felhőkarcoló, csak a föld feletti részt látjuk, holott a megfelelő statikai alapozás a lényege mindennek. A kertész helyzete nehezebb, mert az alanyoknak nem csupán statikai, hanem biológiai, élettani szerepük is van.

Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani és invitálni valamennyi telepíteni szándékozó gyümölcstermesztő gazdálkodót, gazdaságot a 2024. június 5-én Dánszentmiklóson megrendezésre kerülő Gyümölcsfaiskolai Szakmai Napra, ahol hazánk legelismertebb szakértőjétől hallhatunk a témában naprakész ismereteket. Továbbá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részvételével bemutatásra kerülnek a várható ültetvénytelepítési támogatás fontosabb feltételei, és nem utolsó sorban a banki finanszírozási lehetőségekről is hasznos információk hangzanak majd el.

rendezvényen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2024. június 1-ig jelezze a meghívón feltüntetett elérhetőségek egyikén.

A részletes programot tartalmazó meghívó  ITT tekinthető meg.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, éljenek a lehetőséggel!

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés