Fenntarthatóság mint befektetés: Az UBM Csoport ESG-módszertana üzleti modell is

Az UBM Csoport három évvel ezelőtt indította el átfogó ESG-irányú fejlesztéseit, felismerve, hogy a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok már nem csupán kiegészítő elemei a vállalatértékelésnek, hanem strukturális részévé váltak a hosszú távú versenyképességnek. A folyamat operatív felelőse, Baksa Bettina betekintést nyújt abba, hogyan épült fel a fenntarthatósági szemlélet a vállalat működésébe szigorú módszertannal.

Forrás: UBM

• Az ESG-jelentés kötelezettségként nehezedett önökre, vagy inkább lehetőségként élték meg, amely tovább erősítheti az amúgy is transzparenciára törekvő UBM Csoportot?

–Kezdetben az ESG természetesen nehezen értelmezhető fogalom volt. A jelentéssel kapcsolatos első reakciók általában arról szóltak, hogy ez egy újabb kötelezettség, újabb adminisztratív teher, így a legfőbb feladatom az volt, hogy ezt a véleményt átformáljam, és világossá tegyem: ez az egész nem csupán kötelezettség, hanem egy lehetőség is. Hiszen míg korábban egy cég megítélése szempontjából főként a pénzügyi eredmények számítottak, ma már egyre nagyobb szerepet kapnak a nem pénzügyi mutatók is. Az ESG-jelentést egy orvosi laborlelethez hasonlítanám: ugyanis ezek az adatsorok árulják el, valójában milyen egészségi állapotban van a vállalat. Ezek a mutatók segítenek megérteni, hogyan viszonyul a vállalat a munkavállalóihoz, milyen szemléletet képvisel a fenntarthatóság terén, és milyen irányba érdemes továbbhaladni.

• Említette, hogy az elején sokan teherként élték meg az adatgyűjtést. Mikor jött el az a pont, amikor áttörést tapasztalt? Amikor már nem csupán kötelező rossznak tűnt, hanem hasznos, értékes adatokká vált, amit nem csak önök értettetek, hanem a partnerek is?

– Már az elején is láttuk, hogy ez az irány elkerülhetetlen. Három éve elindultunk ezen az úton, önkéntes alapon. Jelenleg nincs jogszabályi kötelezettségünk fenntarthatósági jelentést készíteni, és éppen ez adja meg ennek a munkának a valódi értékét. Nem külső nyomás, hanem belső meggyőződés vezérel bennünket a transzparencia és a fejlődés irányába. Nemrég született döntés arról, hogy a – minket is érintő – jelentési kötelezettséget elhalasztják két évvel. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy nem szabad halogatni a klímaváltozással kapcsolatos lépéseket. Mi nem is állunk meg: továbbra is készítjük a jelentéseket, gyűjtjük az adatokat, dolgozunk a fenntarthatósági célokon. Az áttörés érzése mostanában kezd igazán megjelenni a kollégák körében. Persze ez nem egyik napról a másikra történt. Ahogy különböző témák kapcsán egyre több területet és munkatársat vontunk be, úgy vált egyre világosabbá számukra is, hogy az ESG – illetve azokkal összefüggésben maga az adatgyűjtés – nemcsak „felülről jövő utasítás”, hanem értékteremtő rendszer. A cél az volt, hogy ne teherként tekintsenek rá, hanem lássák, hogyan könnyítheti meg a saját munkájukat is.

Forrás: UBM

• A fenntarthatóság jelenleg még inkább költségként, sem mint megtérülő befektetésként jelenik meg a mérlegekben. Mikorra várható, hogy ez változik, és pénzügyi realizációval is párosul?

– Az ESG olyan, mint a stratégiai beruházás: hosszú távon teremt értéket. Az egyik kulcsirány az lesz, ha fogyasztói oldalról – különösen a nagyvállalati, kereskedelmi részről – erősebb lesz az igény arra, hogy például a termékek előállítása során felmerülő CO₂-kibocsátás is feltüntetésre kerüljön a csomagoláson. Ha ez a piaci elvárás jobban előtérbe kerül, akkor az értékláncon keresztül előbb-utóbb hozzánk is elér. A partnereink felé akkor már kötelező lesz ilyen adatokat szolgáltatni, és szerintem ez egyfajta versenyhelyzetet is teremt majd. Azok a cégek, amelyek alacsony karbonlábnyomú termékeket tudnak előállítani, versenyelőnybe kerülnek. Ezt a rendszert viszont nem lehet egyik napról a másikra kiépíteni. Több év következetes munkája szükséges hozzá.

• Egyes vélekedések szerint a helyi ESG-törekvések globálisan hatástalanok, amíg a nagy kibocsátók – például Kína vagy India – nem változtatnak. Hogyan látja ezt a kérdést?

– Ez a gondolkodásmód véleményem szerint stratégiai tévedés. A globális rendszerek aszimmetrikusan működnek, de épp ezért van jelentősége a lokális példamutatásnak. Már 1992-ben, az első klímacsúcson világosan megfogalmazták a dekarbonizáció szükségességét, ennek ellenére az üvegházhatású gázok kibocsátása azóta mintegy 67 százalékkal emelkedett. Valódi előrelépést akkor érhetünk el, ha az embereket és a vállalatokat pozitív példákon, üzleti lehetőségeken keresztül inspiráljuk. Véleményem szerint a fenntarthatóságot nem elvárásként, hanem ösztönző módon, a gondolkodásmód átalakításával kell közel hozni az érintettekhez.

• Másképp kérdezem: ha merünk „kicsik” lenni, akkor vajon a kicsik képesek lehetnek globális szemléletváltást indukálni?

– Hiszek abban, hogy igen. Az a vízióm, hogy 5-10 éven belül felnő egy olyan generáció, amelynek már természetes lesz a fenntarthatóság iránti elköteleződés. Amikor ők bemennek majd egy boltba, akkor a termékek csomagolásán nemcsak a kalóriatartalmat fogják megnézni, hanem azt is, hogy mekkora a CO₂-lábnyoma az adott árucikknek, és a döntéseiket ez alapján fogják meghozni. A fogyasztóknak is van tehát felelősségük, hogy ezt az igényt megteremtsék. Persze amíg nincs fizetőképes kereslet, addig ez az egész lassan fog elindulni, de valakinek el kell kezdenie…

• A mezőgazdasági szektor különösen nehéz helyzetben van, hiszen egyszerre kell táplálnia a világot és csökkentenie a környezeti terhelést. Hogyan kezelhető ez az ellentmondás?

– Fontos látni, hogy a saját közvetlen kibocsátásunk – ami az energiafelhasználásunkból származik – éves szinten körülbelül 10 ezer tonna CO₂-kibocsátást jelent. Ez globális szinten nézve csepp a tengerben. Ugyanakkor, ha kiterjesztjük a vizsgálatot az egész értékláncra – a termőföldtől egészen a fogyasztókig –, akkor már komoly hatást tudunk elérni. Egy-egy receptúra akár 30-40 különféle alapanyagból is állhat, és ezek kiválasztásával, azok előállítási módjának és származási helyének figyelembevételével akár az értéklánc teljes kibocsátásának 60-80 százalékát is képesek vagyunk befolyásolni. Emellett évente 500–600 millió forintot fordítunk a K+F tevékenységünkre, különös hangsúllyal a takarmányhasznosulás javítására, az állatok életciklusának optimalizálására, illetve metánkibocsátás-csökkentő takarmányok fejlesztésére.

• Ez a megközelítés valóban hosszú távú hatással bírhat. De mérhető is lesz?

– Igen, dolgozunk egy digitális és módszertani rendszer kialakításán, amely lehetővé teszi a takarmánytermékek termékszintű karbonlábnyomának kiszámítását. Így transzparens módon nyomon tudjuk követni, hogy hol van lehetőség optimalizálásra, és megalapozott döntéseket tudunk hozni nemcsak üzleti, hanem fenntarthatósági szempontból is.

• Mekkora felelősség hárul egy piacvezető cégre ezen a területen?

– Erre nagyon egyszerű a válasz: ha mi nem tesszük meg, más sem fogja. De ha mi elindulunk ezen az úton, és bebizonyítjuk, hogy ez nemcsak morálisan helyes, hanem gazdaságilag is racionális, akkor hiszek benne, hogy mások is csatlakoznak, és együtt érhetünk el valódi változást.

• Ez adja a munkája szépségét is? Látszik, hogy szívesen végzi, de mi az igazi célja? Mi motiválja abban, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje és rendszerezze az adatokat, illetve hangsúlyozza a nem pénzügyi mutatók fontosságát?

– Az ember hajlamos belesüppedni a napi feladataiba, néha azonban ki kell lépnie ebből, hogy feltegye magának a kérdést: „Miért is csinálom ezt?” Ha a nagyobb képet nézzük, akkor az a cél vezérel, hogy amikor a gyerekeim, unokáim felnőnek, egy élhető bolygót örököljenek. Ez közhelyesen hangzik, de ettől még igaz. Sokáig úgy gondoltam, hogy fenntarthatósági felelősként a legfontosabb feladatom a stratégiák kidolgozása, a rendszerek működtetése és a mérhető célok elérése. Majd szembesültem azzal, hogy a legnagyobb hatás valójában a szemléletformálásban rejlik. A valódi változás ott kezdődik, hogyan gondolkodunk a világról, és hogyan segítünk másokat abban, hogy ők is máshogy kezdjenek gondolkodni. Ebben pedig óriási erő van.

• Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj szerint az UBM fenntarthatósági tevékenysége példaértékű. Miben rejlik az egyedisége?

Forrás: UBM

– Az UBM olyan módon építi be a fenntarthatóságot a működésébe, ami ma még ritka. Egyrészt elkezdtük a Scope 3 – vagyis a közvetett, értéklánc menti – kibocsátások felmérését, ami 15 különböző területet érint, az alapanyagbeszerzéstől a logisztikán át az üzleti utakig. Ez egy rendkívül összetett terület, amelynek feldolgozása még háttérbe szorul a cégeknél. Emellett a K+F terület nálunk nem különálló irány, hanem a fenntarthatósági törekvések szerves része. Ennek a díjnak a különlegessége az is, hogy nemcsak az E (környezeti) vagy S (társadalmi) pillért értékelte, hanem különösen a G-t, vagyis a vállalatirányítást. Ez általában a legnehezebben megfogható terület, ezért különösen értékes, hogy ezen a téren is elismertek minket.

• Konkrét beruházási példák is megmutatják ezt a szemléletet?

Forrás: UBM

– Az ESG-szempontok egyre inkább a beruházási döntéseink részévé válnak, jó példa erre a Nyírmeggyesen megvalósult 4 MW-os naperőmű-projektünk is. Egyértelmű, hogy az energiaárak volatilitása és a fenntarthatósági elvárások indokolttá teszik a zöld energiaforrásokba történő beruházást. A projekt célja tehát egyszerre üzleti és környezeti: törekszünk csökkenteni az energiaköltségeket, miközben kézzelfogható módon mérsékeljük a szén-dioxid-kibocsátásunkat. Évente közel 6000 MWh energiát termel, ami akár 2400 tonnával csökkentheti az UBM karbonkibocsátását. A beruházás ugyan több szempontból is komoly kihívást jelentett – különösen a szabályozási környezet és az engedélyezési folyamatok terén –, de megerősített minket abban, hogy a tiszta energia elengedhetetlen része a jövő élelmiszer-termelésének. Fontosnak tartjuk tehát, hogy ne csak kövessük a trendeket, hanem aktívan alakítsuk is azokat.

• Végezetül: mi az ESG valódi üzleti létjogosultsága egy vállalat számára?

– Úgy gondolom, hogy egy nagyvállalat számára ma már alapvető elvárás, hogy felismerje a fenntarthatóság jelentőségét – akár versenyelőnyként, akár társadalmi vagy erkölcsi felelősségként tekint rá -, és ez hatással lehet arra is, ahogyan például a munkavállalói, a fogyasztói vagy az üzleti partnerei tekintenek rá. A tudatos, fenntarthatóságra építő működés ma már nem extra, hanem az üzleti hitelesség egyik alapköve, amely önálló figyelmet és dedikált erőforrást érdemel.

agrotrend.hu / UBM