Ezért fontos a vastag hótakaró

A hótakaró természetes szigetelőrétegként védi a növényeket és a talajt a szélsőséges fagyoktól, mérsékli a hőingadozást, és lassú tavaszi olvadása révén folyamatosan szivárog a talajba, így fokozatos vízutánpótlást biztosít a vegetációs időszak kezdetén. Napjainkban ez a jelenség egyre ritkábban fordul elő, ami a téli csapadékviszonyok és a hőmérsékleti trendek változását jelzi.

Az ELTE Meteorológiai Tanszékének elemzése szerint 73 százalékos valószínűséggel az ember okozta üvegházhatású gázkibocsátás felelős a hóvastagság drámai csökkenéséért. Míg a múlt század közepén Magyarország hegyeiben novembertől januárig fokozatosan növekedve átlagosan 12 14 cm es hóvastagság alakult ki, napjainkra a sokévi átlagos maximum inkább februárra tolódott, és mindössze körülbelül 4 cm-t ér el.

Forrás: Hungaromet

A hótakaró hiányában nem csak a talaj átfagyása erősödik fel, illetve tavaszra alacsonyabb kezdeti talajnedvesség áll rendelkezésre, hanem jelentős hatással van a mikroorganizmusokra is. A talajélet hótakaróval védett környezetben viszonylag stabil hő- és nedvességviszonyok között működik. Emellett a hó megóvja a fiatal őszi vetéseket (búza, árpa, repce) a szél okozta kiszáradástól és a fagyrepedésektől. Hiányában gyakoribb a levél- és gyökérszövetek károsodása, ami növeli a hozamkockázatot. A hótakaró hiánya továbbá fokozza a talaj fagyás-olvadás ciklusainak gyakoriságát is, ami megzavarhatja a talaj nitrogéndinamikáját, beleértve a N2O termelését. Kutatások szerint a hó nélküli területeken közel kétszer annyi dinitrogén-oxid szabadul fel, mint a természetes hótakaróval fedett parcellákon. A talajban gyakoribbá váló fagyás–olvadás ciklusok a frissen kikelt növényeket roncsolják, megbonthatják a talaj szerkezetét és növelhetik a szervetlen nitrogén mennyiségét. Ez azért fontos, mert az N2O az egyik legerősebb klímagáz, így a hóhiány nemcsak a talaj és a növények számára jelent problémát, hanem a globális felmelegedést is gyorsítja¹. A mezőgazdasági talajok felelősek az emberi tevékenységből származó N2O kibocsátás nagy részéért – körülbelül 60 százalékáért.

Az északi félteke mezőgazdasági területein a téli nitrogénveszteség mérsékelhető két fő módszerrel: egyrészt konzervatív nitrogéngazdálkodással, amely csökkenti a talajban felhalmozódó felesleges reaktív nitrogént, másrészt téli takarónövények alkalmazásával, amelyek segítenek megkötni a nitrogént és mérséklik az elfolyást, valamint a havat megkötő és megtartani képes növényi maradványok fenntartásával, ami segít megőrizni a hótakarót és mérsékli annak elvesztését. A talajban lévő nitrogén-felesleg csökkentésére irányuló stratégiák csökkenthetik a nitrogén-kibocsátást nem csak télen, hanem az év többi részében is hozzájárulnak a környezeti terhelés csökkentéséhez.

A megváltozott hóviszonyok várhatóan azonnali és hosszabb távú hatással lesznek a talajlégzésre és a mikrobiális aktivitásra. Ha például egy meleg tavasz miatt a hótakaró korán eltűnik, a hóolvadékvíz és a hővédelem hiánya közvetlenül befolyásolja a talajfolyamatokat, ami később a növények növekedésére is hatással lehet. Ezt az összetett, hosszú távon érvényesülő hatást a hótakaró utóhatásának vagy örökölt hatásának nevezhetjük. A hótakaró változásának talaj szénforgalmára és mikrobiális aktivitására gyakorolt örökölt hatásának pontos számszerűsítése azonban még hiányzik.