Hírek

Érdi Krausz György, a magyar térképészet úttörője

Érdi Krausz György (Budapest, 1899. augusztus 31. – Budapest, 1972. szeptember 25.): mérnök, geodéta, térképész, területtartó vetület kidolgozója. Mérnöki oklevelet a berlin-charlottenburgi egyetemen szerzett (1924).

Forrás: pixabay.com

Először a magániparban dolgozott, 1942–45-ben a Honvéd Térképészeti Intézetben, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban, 1958–60-ban a Kartográfiai Vállalatnál folytatta. 1958-60-ban az ELTE-n megbízott előadó volt a térképtudományi tanszéken. Egyik kezdeményezője 1956-ban a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Űrhajózási Bizottsága, majd a Műszaki és Természettudományi Szövetségek (MTESZ) Asztronautikai Szakosztálya megalakításának, melynek 1964–72-ben ügyvezető titkára volt. Térképészeti munkássága elsősorban a térképi vetületek elemzésére terjedt ki. Gazdasági atlaszokban alkalmazták a nevét viselő területtartó vetületet. Munkásságának másik területe az űrhajózással és a mesterséges holdak megfigyelésével kapcsolatos. Navicard elnevezésű, külföldön is bevezetett csillagászati számítótáblázat szabadalmát átdolgozta a mesterséges holdak követésére (1961). Az asztronautikai ismeretterjesztés területén kiemelkedő irodalmi és népszerűsítő tevékenységet fejtett ki. 1968-ban Lázár deák emlékérmet kapott.

agrotrend.hu / Jeles Napok

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
[koikaam_search]