Hírek

Elkerülhető a vadgázolás?

Szerencsére ritkán történik halállal végződő vadgázolás. Azonban egy is túl sok. A szakember most segít megfejteni, hogyan kerülhetjük el a vadgázolást.

Évente több vadgázoláshoz is hívták már a Pagony Vadásztársaságot a Kesztölc és Esztergom közötti a 117-es főútra. Szerencsére egészen nagypéntekig halálos kimenetelű balesettel még nem találkoztak. Szabó Zsolt, a társaság elnöke a Kemma.hu-nak elmondta, hogy minden esetben arról számoltak be az érintettek, hogy a semmiből került eléjük a szarvas, vagy őz. A vad hatalmas, 7-8 méteres ugrással, szökelléssel próbál átjutni az úton, vagy a korláton. Így akár szinte az égből is az autóra eshet az állat, amit lehet, hogy a sofőr egészen addig nem is észlel.

Ez nem csak erre az útszakaszra vonatkozik, hanem minden olyan útra, ahol vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeztek ki. Ráadásul szürkületkor, sötétben még a látási távolság is csökken, így még nehezebb észlelni időben a veszélyt. Szabó Zsolt szerint az ilyen utakon célszerű elgondolkodni azon, hogy érdemes-e a gázra taposni.

Forrás: pxhere.com

A vadgázolás elkerülhető?

– A 117-es gyorsforgalmi út, vagyis 90-el lehet rajta menni. De van, aki még ennél is kicsit gyorsabb sebességre kapcsol. Én ezen az úton sosem megyek 60-nál többel, ugyanis tudom, hogy bármikor kiugorhat, kiszaladhat elém egy vad. Szerencsére én még sosem kerültem ilyen helyzetbe, így nem tudom, hogy lenne-e elég időm megfelelően reagálni rá. De úgy gondolom, hogy egy lassabb haladási sebesség mellett nagyobb biztonsággal kerülhetem el a balesetet – vélekedett a vadász, aki a nagypénteki halálos kimenetelű vadgázolásnál is jelezte a rendőröknek, hogy sebességkorlátozó táblákkal lehetne megelőzni a hasonló tragédiákat.

– Úgy gondolom, ha egy gyorsforgalmi útra kitennének egy 60-as táblát, az nagy felháborodást keltene. Másik megoldás lehetne a vadterelő háló. Azonban az út másik oldalán található egy természetes itatóhely, ahova gyakran járnak a vadak. Úgy gondolom, hogy az sem lenne megoldás, ha őket megfosztanánk a víztől. Szerintem az vezetne a legjobb eredményre, ha az embereknek saját elhatározásukból döntenének úgy, hogy lassabban hajtanak – tette hozzá.

Életet követelt a baleset

Mint arról korábban a Kemma.hu is beszámolt, nagypénteken egy 39 éves leányvári kétgyermekes anya vesztette életét, amikor egy szarvastehenet elütöttek. Az autót vezető férfit gerincsérüléssel szállították kórházba. A Tények riportja szerint elkerülhetetlen volt a baleset.

agrotrend.hu / kemma.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés