Hírek
Elindult a készülődés a Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválra
Lezárult az idei Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál nevezési időszaka – február 10-én a sportközpont ezúttal is megtelik versengő csapatokkal. A szervezők ígérik, a környék legnagyobb gasztronómiai rendezvényeként számon tartott fesztiválon ezúttal is fergeteges hangulat várható.
Lezárult a nevezés az idei Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválra – a csapatok a kiírás szerint január 3-tól 20-ig jelentkezhettek az immár tizenharmadik megmérettetésre. Az érdeklődés idén is a várakozásoknak megfelelően alakult, tájékoztatta lapunkat Szarka Elemér, a rendezvényt a város önkormányzatával karöltve szervező Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke.
– Összesen nyolcvan csapat méri majd össze tudását, ami nagyon szép létszám – emelte ki az elnök.
– Ha az elkövetkezendő napokban lesz érdeklődő, aki valamilyen ok miatt a jelentkezési határidőről lemaradt, még tudjuk a nevezést fogadni, de összességében a jelentkezés lezárult – fogalmazott.

Forrás: pxhere.com
A hagyományoknak megfelelően idén is tíz kiló disznóhúst kapnak a csapatok, amelyet aztán darálnak, ízesítenek, töltenek, majd díszítenek a nap folyamán. A fesztivál kapui a sportközpontban február 10-én 8 órakor nyílnak meg, akkortól van lehetőség az asztalok elfoglalására, előkészítésére. A verseny 10 órakor indul, az elkészült kolbászokból a mintákat 12 órakor kell átadni majd a zsűrinek.
A rendezvény fővédnöke idén dr. Nagy István agrárminiszter
Újdonság továbbá, hogy tíz bemutató asztalon a Magyar Nemzeti Vidékhálózat komlói őstermelő és kézműves partnereinek termékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és azok vásárlására is lehetőség nyílik.
A fesztivál ideje alatt a talpalávalót a Perfect Slágerzenekar és a Wery-Take Retró Band szolgáltatja, a sztárvendég pedig idén is DJ. Dominique, a Retro Rádió műsorvezetője, lemezlovasa, és a népszerű, értékes fődíjakkal kecsegtető tombolasorsolás se marad el. A rendezvény nemzetközi jellegét erősítve Komló testvértelepüléseiről is érkeznek versenyzők, és azokon kívül egy német-, illetve horvátországi baráti társaság is – akik hallották hírét a komlói fesztiválnak – részt vesznek a megmérettetésen.
agrotrend.hu / bama.hu
Fókuszban
Új John Deere bálázógép-portfólió
A John Deere bemutatta a megújult, 2. szériás bálázósorát. A sok új és hasznos funkció közül talán a leginnovatívabb, hogy...
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Szezonnyitót tartott a Syngenta
Nemzetközi állattenyésztési helyzetkép
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
