Keresés
Close this search box.

Hírek

Egyre súlyosabb a helyzet a Duna áradásával kapcsolatban

A szlovákiai környezetvédelmi miniszter válságstábot hívott össze a Duna emelkedő vízszintje miatt, emellett ellenőrzőnapot jelentett be a bősi vízerőműnél.

Jelentős vízszintemelkedést regisztráltak az elmúlt 24 órában a Duna szlovákiai szakaszán, Pozsonynál jelenleg 640 centiméter a Duna vízállása. Komáromban és Párkányban várhatóan csütörtökön tetőzik majd a Duna. Tomáš Taraba, a szlovákiai környezetvédelmi miniszter kedden válságstábot hívott össze. A válságstáb célja, hogy lépéseket tegyen Szlovákia lakosságának biztonsága érdekében a megnövekedett árvízveszéllyel kapcsolatban. Az esőzések miatt Ausztriában és Németországban árvizek pusztítanak, és

a Duna vízszintje már Pozsonynál is közelíti az árvízvédelmi figyelmeztetés első fokozatát meghaladó szintet.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszter elmondta, hogy minden szükséges lépést megtesznek, annak érdekében hogy minimalizálják károkat és sikerült üzembe helyezniük a bősi vízerőmű mind a nyolc turbináját, és ezzel sikerült növelni a víz átfolyását. További három turbina működik a dunacsúni vízerőműnél is. A miniszter szerint ezzel a lépéssel sikerült kiaknázni a gazdasági lehetőségeket és csak az elkövetkező két napban hárommillió eurós (1177 millió forint) töblet bevétellel számolnak a szakemberek.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) folyamatosan figyelemmel követi a Duna szintjének alakulását. Jozef Moravčík vezérigazgató közölte, hogy a németországi Passauban és az ausztriai Kienstockban várhatóan kedden fog tetőzni a folyó vízszintje. Szlovákiában Dévénynél van a vízmérési pont, ott a víz szintje jelenleg még az árvízvédelmi figyelmeztetés első fokozatának szintjét sem érte el, ami 650 centiméternél kezdődik.

Ahogy az Origo is beszámolt róla hetek óta súlyos árvízhelyzet van Németország délnyugati területein. A tartósan heves esőzések miatt a hétvégén a déli Bajorországban és Baden-Württembergben hatalmas áradások voltak, legalább öt ember meghalt – szükségállapotot hirdettek a hatóságok.

Míg Németország délnyugati részén a helyzet kicsit enyhült, különösen a Duna környéki területeken és a délkeleti Rosenheim térségében továbbra is nagyon magas a vízszint. A bajorországi Schrobenhausen város egyik pincéjében találták meg annak a 43 éves nőnek a holttestét, akit a mentők vasárnap reggel óta kerestek és Schorndorfban egy férfi és egy nő holttestét találták meg egy elárasztott pincében – közölte a rendőrség. Egy nő holttestét egy autóból emelték ki, ami Bajorországban elsüllyedt az árvízben.

Az áradások jelentős fennakadásokat okoztak a közúti közlekedésben és hétfőn több vasútvonal is járhatatlanná vált. Varga Viktor házát ismét elmoshatja az árvíz, aki elmondta, hogy az egész házban másfél-két méter magas vízre számít.

agrotrend.hu / origo.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés