Hírek
Denveri Cselekvési Felhívás: petíció egy kiegyensúlyozott megítélésért
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a 2024 októberében Denverben a hús és az állattenyésztés társadalmi szerepéről megtartott második nemzetközi csúcstalálkozó során bemutatott Denveri Cselekvési Felhívás főbb üzeneteit foglalja össze.
Alig több mint két év telt el azóta, hogy a tudósok Dublini Nyilatkozatát az állattenyésztés társadalmi szerepéről először közzétették. A világszerte több mint 1200 tudós által aláírt nyilatkozat üzenete azóta sem veszített jelentőségéből és minden eddiginél sürgetőbbé vált, hogy hangot adjanak annak a sok tudósnak, akik az állattenyésztés jövőjének kiegyensúlyozott megítélésén dolgoznak. Ez az újfent fennálló sürgető hatás vezetett a Denveri Cselekvési Felhívás megalkotásához, a Dublini Nyilatkozat folytatásához, melynek keretében a hús és az állattenyésztés társadalmi szerepéről szóló második nemzetközi csúcstalálkozó során, amelyet 2024 októberében tartottak Denverben, a legkorszerűbb tudományos bizonyítékokat tekintették át és azok beépítésével aktualizálták az anyagot.
Fotó: ELV – The Denver Call for Action: Scientists working for a balanced view on livestock
A cél az, hogy tanácsot adjon a legmagasabb tudományos színvonalon alapuló állattenyésztési rendszerek fejlesztésével kapcsolatban, megbízható bizonyítékokat szolgáltasson az állati eredetű élelmiszerek táplálkozási és egészségügyi előnyeiről, az állattenyésztés és az állati termék-előállítás környezeti fenntarthatóságáról, társadalmi-kulturális és gazdasági értékéről, valamint a fejlesztési megoldásokról. Aggasztó látni azt a tendenciát, hogy a politikai döntéshozók egyre inkább az olyan étrendi megközelítések irányába mozdulnak el, amelyek első sorban a növényi alapú élelmiszerek fogyasztását ösztönzik az állati eredetű élelmiszerek egyidejű háttérbe szorításával, és amely törekvések magukba foglalják a fogyasztókra történő nyomásgyakorlást, továbbá a bizonyítottan tápanyagdús állati eredetű élelmiszerek megadóztatását. Aggodalomra ad okot, hogy a javasolt „helyettesítők” gyakran ultra-feldolgozottak (pl. imitátum/mű „hús” és „tejtermékek”), táplálkozási szempontból összehasonlíthatatlanok, a kulturális szokásokhoz nem illeszkedőek (pl. rovarok fogyasztása olyan régiókban, ahol nincs rá igény vagy szükség) vagy nem méretezhetőek (pl. szövettechnológiával előállított izom).
A világ lakosságának nagy része − a gazdag és a szegény országokban egyaránt − alultáplált, a tápanyaghiányos állapotok, a kardiometabolikus, azaz a szív- és anyagcsere betegségek, az autoimmun betegségek és a mentális betegségek aránya riasztó mértékben növekedik. A szakértők szerint ezért kell véget vetni a hús, a tejtermékek és a tojás széles körű lejáratásának, hiszen ezek a tápláló ételek pozitív változást hoznának. Sürgősen vissza kell tehát térni a teljes mértékben tényeken alapuló, gazdaságilag és kulturálisan megfelelő étrendi ajánlásokhoz, olyanokhoz, amelyek táplálják és tiszteletben tartják, nem pedig károsítják azokat az embereket, akik ezeket a létfontosságú élelmiszereket fogyasztják és előállítják.
A Denveri Cselekvési Felhívás olyan táplálkozásorientált politikákat követel, amelyek az emberi jólétet helyezik előtérbe, és amelyek elutasítják az állattenyésztési rendszerek túlságosan általános, a bolygóra eredendően károsnak tartott ábrázolását, továbbá elismerik az állattenyésztésnek és az ökológia rendszerének a komplexitását. Egyértelműen hátrányos hatást fejt ki az állattenyésztés környezeti lábnyomának túlértékelése, vagy a környezeti fenntarthatóság redukcionista, egyes elemeken és mérőszámokon alapuló megközelítése is. Az állattenyésztési rendszerek túlságosan értékesek a társadalom számára ahhoz, hogy a leegyszerűsítő megközelítések vagy a redukcionizmus áldozatává váljanak és csak átfogó, tényeken alapuló értékelésekkel ismerhető el az az összetett hozzájárulás, amelyet a jól kezelt állatállományok a társadalom és a természet számára a tápanyag-ellátottság, a biológiai sokféleség, a hidrológia, a talaj termékenysége és más ökoszisztéma-szolgáltatások tekintetében nyújtanak.
Ezért a Denveri Cselekvési Felhívás magas szintű tudományos bizonyítékokra alapozott döntéshozatalra és a tudomány tiszteletére szólít fel, arra ösztönzi a döntéshozókat, hogy figyelmesen hallgassák meg a tudományos bizottságokat és szakértői testületeket, ahol a bizonyítékokat teljes egészében ismertetik. A politikai döntéshozóknak világszerte el kell kötelezniük magukat a szigorú, bizonyítékokon alapuló döntéshozatal mellett, mert csak a tudományos módszer átlátható, önteltségtől, arroganciától, feltételezésektől és dogmáktól mentes alkalmazásával lehet megfelelni a világ népességének élelmezésével kapcsolatos óriási kihívásnak, úgy, hogy mindeközben a környezeti károkat a lehető legkisebbre csökkentjük. Ez a megközelítés elengedhetetlen a szilárd, a különbözőségéket elfogadó és tiszteletben tartó, fenntartható élelmezési rendszerekhez.
A Denveri Cselekvési Felhívás teljes szövegét angol nyelven itt érheti el.
Agrotrend.hu/ NAK