Hírek
Botrány a hazai dinnyepiacon
Forró a nyári levegő, és forrnak az indulatok is a gazdák, a kereskedők és a vásárlók között. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete nyilvános felhívásban kérte a kiskereskedelmi láncokat, hogy az akciók árát korrekt, rendes szinten határozzák meg, figyelembe véve a dinnye termelési költségek növekedését és a gazdák megélhetését. A megszólalás sokaknál kiverte a biztosítékot, mások teljesen egyetértenek vele.
Magyar Dinnyetermelők Egyesületének nyilatkozata a kommentelők szerint nemcsak egy gazdasági kérdésre világít rá, hanem arra a mélyen gyökerező feszültségre is, amely évről évre felgyűlik a magyar dinnye piaca körül.

Forrás: pixabay.com
Vannak, akik szerint a multik kiszolgálása visszaüt
Az egyik első reakció nem kertelt: „Megérdemlitek, amíg kiszolgáljátok a multikat!” Kiskereskedőként úgy érzi, ő egyedül fizet tisztességes árat a dinnyéért, de „nemsokára nem leszünk, aztán úgy zsigerel ki titeket a multi, ahogy akar.” Ez a vélemény visszatérő: sok kisboltos és termelő érzi úgy, hogy a nagy láncok diktálnak, lenyomják az árakat, késve fizetnek, ráadásul olyan feltételeket szabnak, amelyek teljesíthetetlenek a gazdák számára. Ráadásul, ha egyszer bekerül a dinnye az akciós polcra, már nehéz más áron értékesíteni, és az egész piaci értékesítési rendszer borul.
A probléma ott kezdődik, hogy már mindenki őstermelő
Akadtak hozzászólók, akik szerint a probléma ott kezdődik, hogy már mindenki őstermelő, de senki nem ellenőrzi őket. A nagybani piacokon sokan árulnak görögdinnye címen olyan terméket, amit nem is ők termeltek, vagy épp a minőség hagy kívánnivalót maga után. Ez aláássa a valódi gazdák hitelét, és rontja az árakat is. „Majd a vásárlók eldöntik, mennyit adnak érte!” – szólt be egy kommentelő. „Elég volt a mesterségesen felhajtott árakból, meg a tökre oltott, ehetetlen dinnyékből! Termeljetek minőséget!”
Vásárlói csalódások, ízetlen, gumis, lutri a dinnye
A vásárlói elégedetlenség hangosan visszhangzik a bejegyzések között. „Már nem veszek dinnyét” – írta egy kommentelő. „Nincs annyi felesleges pénzem, hogy ízetlen, ehetetlen dinnyére pazaroljam. A lékelést megtiltották, azóta hazárdjáték lett a vásárlás.” A régi megkopogtatós, belenézős bizalom már a múlté. Többen kiemelték, a zöldségosztályon ma vakon kell dönteni, és ha rossz választás volt, a vevő legközelebb már nem kockáztat.
A hozzászólók jó része egyértelműen a termelők pártját fogja. „80 forintért veszi a felvásárló, de nem 80 forint a műtrágya vagy a palánta!” – írta egy termesztő. „Azért dolgozunk, hogy mínuszban legyünk.”
A raktározás, tárolás szinte lehetetlen
Több kommentelő szerint idén is eljön az a pillanat, amikor néhány nap alatt teljesen lezuhan a dinnye ára. Az egyik hozzászóló szerint a raktározás, tárolás szinte lehetetlen, hiszen a dinnye gyorsan romlik – így a termelő kényszerhelyzetbe kerül. Ha nem adja el olcsón, rárohad. Ha eladja, bukik rajta.
agrotrend.hu / beol.hu
Fókuszban
Az ökológiai szemléletű vadgazdálkodás a biodiverzitás megőrzését szolgálja
Magyarországon az ökológiai ismeretekre alapozott vadgazdálkodás és vadászat előtérbe helyezi a biodiverzitás megőrzését, az élőhelyek fokozott védelmét, a mennyiségi szemlélet...
Kevesebb kukoricát vetnek az idén
A Nemzetközi Gabonatanács januári projekciójában a 2024/2025. gazdasági évit 6 százalékkal meghaladó, 1313 millió tonna globális kukoricatermést jelez a 2025/2026. gazdasági...
A brojlercsirkék szállításának gyakorlati tapasztalatai
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában az Európai Élelmiszerbiztonsági...
25 éve a precíziós mezőgazdaság élén!
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják. Az SF 7500...
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
A Nemzet Gazdászai, akik az agrárium jövőjéért dolgoznak
Az Országházban adták át a Nemzet Gazdásza kitüntető címeket
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Rittlinger József – A Nemzet Gazdásza
Feczák János – A Nemzet Gazdásza
Balla Géza – A Nemzet Gazdásza
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
